Kultúra

Hézső Ferenc képei Szegeden - FOTÓK, HANG

Hézső Ferenc képei Szegeden - FOTÓK, HANG

2010. január 13., szerda
Hézső Ferenc képei Szegeden - FOTÓK, HANG

Ami a mindennapi látvány mögött rejlik

Télvíz idején talán a legjobb kiállítást rendezni, hiszen ilyenkor több időt szánunk magunknak arra, hogy elmélyedjünk abban, ami a szemünk elé tárul. Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész arról is beszélt portálunknak szegedi tárlatmegnyitóján, hogy egy nagyvárosi ember számára a festményeiből áradó csend a legszembetűnőbb. „A magyar kultúra napját is megelőlegezi a Polgári Szalon Hézső Ferenc festőművész tárlatával” – mondta el a megnyitón Miklós Péter, a Fidesz Csongrád megyei kulturális tagozatának elnöke, aki köszönetet mondott a Rózsavölgyi József elnökségi tagnak a szervezőmunkában nyújtott segítségéért. Sík Sándor piarista szerzetes, esztéta szavait idézve Miklós Péter elmondta, hogy a műalkotás elkészülésének és befogadásának elengedhetetlen feltétele a szabadság. „Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművészre rendkívül büszke szülővárosa, Hódmezővásárhely. A vásárhelyi természetelvű ábrázoló festőiskola, amelyet Tornyai János Munkácsy Mihály tanoncaként alapított, egy komoly értéket képvisel Magyarországon” – mondta el köszöntőjében Lázár János. Hódmezővásárhely polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő úgy látja, hogy Hézső különleges, meghatározó polgára Vásárhelynek, aki nem csak képzőművészetével, hanem véleményével is meghatározza és formálja a közösséget, hiszen ő nem pártokban, hanem értékekben gondolkodik hosszú évtizedek óta. „Az az értékvilág, amely jellemzi az alföldi és a hódmezővásárhelyi festőiskolát mindig a természet és az ember szimbiózisáról szól” – tette hozzá Lázár János, aki szerint a mai közízlésben méltatlanul háttérbe van szorítva a realista, természetelvű, ábrázoló festészet. A polgármester szerint nagyon fontos feladat a művésztársadalom rehabilitációja, hogy művésznek lenni ismét rang legyen, amihez Hódmezővásárhely hozzá kíván járulni a jövőben is. „Ez a szegedi kiállítás tematikus, madárlátta tájak a mottója, hiszen én ízig-vérig alföldi vagyok. Azt tartom, hogy a sokak számára kietlen tájban nagyon sok érdekes és érzelmes pillanatot lehet megragadni, ha az ember odafigyel a részletekre” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Hézső Ferenc. A Munkácsy-díjas festőművész képein megjelenik a tavasz, láthatunk madarakat, Tisza partot, és olyan egyszerű témák is feltűnnek, mint egy kert vége. „Ezek mind olyan dolgok és pillanatok, amit mindannyian láthatunk, és arról szeretném meggyőzni az embereket, hogy érdemes egy pillanatra megállni és elcsendesedni” – tette hozzá. Hézső Ferenc úgy látja, hogy rohanunk át az életünkön, és így nem vesszük észre az apró szépségeket, melyek körülölelnek mindannyiunkat. Azt szeretné, hogy a képeiből áradó csend megállásra késztessen, és a rohanó városi életben felüdülést hozzon mindenkinek. Hézső Ferenc kiállítása március 5-éig tekinthető meg Szegeden, a Polgári Szalonban, a Victor Hugo utca 5. szám alatt, hétfőtől csütörtökig 10-től 17 óráig, pénteken pedig 10 és 13 óra között.
Hallgassa meg Hézső Ferenccel készült hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.