Botkával álmodni

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csak azt kell magammal tisztáznom, miért vált jegyet Szegedre álmomban Botka László, és miért tart fel ezzel engem?

Álmom volt az éjjel. Teljesen valóságosnak tűnt, mintha egy reality show-ba dobtak volna. Botka Lászlóval álmodtam, illetve – teljesen hétköznapian – vele futottam össze, Szolnok vasútállomásán. Az előzmények az álomlátás jótékony ködébe vesznek, a lényeg a szituáció! Van még vagy öt perc a vonat indulásáig, rohanok a pénztárhoz barátnőmmel, de ott már áll egy magas, jól öltözött ember, és pepecsel. Azazhogy ráérősen intézi a dolgát, mármint a menetjegyvásárlást. A hangjáról – kell nekem annyi városházi közvetítést nézni – ismerem fel a szolnoki szegedit. Mivel bemondja a hangos, hogy percek vannak már csak hátra indulásig, kezdek türelmetlen lenni, meg is jegyzem a háta mögött, hogy minek egy országgyűlési képviselőnek jegy, mikor ingyen utazhat… Erre hátrafordul és elkezdi magyarázni, hogy szerinte miért, de látom, hibáztam, mert ezzel is csak megy az idő, reménytelen helyzetbe hozván magam, hisz a nagy ember megszokta, hogy időkeret nélkül is mindig az övé az utolsó szó… Kezd rémálommá válni az egész (“a vonat nem vár”), már-már felébrednék, de ekkor megszólal a mobilom – közben Szeged polgármestere balra el – egy ismerősöm közli, de jó, hogy hívtam, épp Szolnok felé jár, felvesz minket, és hazahoz, ha megvárjuk. Közben a vonat kigördül.
Hát ennyi az álom. Hogy az álmoskönyv szerint ez mit jelent? Krúdy Gyula lehetne tán a megmondhatója, csak annyi biztos: valószínűleg túl sok hírt, hozzászólást olvasok, ráadásul kampányidőszak van! Saját káromon okulásul tehát csak annyit ajánlhatok, aki nem akar Botkával álmodni, lehetőleg kerülje e tevékenységet lefekvés előtt, és mellőze a hírműsorokat félálomban!
Sanszos, hogy – miután év elején (négy évet követően) megjelent az ATV mellé a Hír TV is a kábeltévé csomagunkban, (igen, jönnek a választások) –, kedd este a szegedi önkormányzati cégvezetők jutalmazásáról szóló tudósítás volt az utolsó inger, mely elalvás előtt ért. Innen már kezd összeállni az álom(kép): Szeged polgármestere engedélyezte e kifizetéseket, a jéggyár bontásával kapcsolatos kommentekben pedig többször felmerült az igény, hogy Botka László költözzön vissza oda, ahonnan jött –  Szolnokra! Hogy miért akar kötöttpályás tömegközlekedési eszközzel utazni? Ez már mellékes.
De ha már szóba kerültek ezek a milliós, városi muftiknak juttatott pénzek, felmerül a kérdés, miért vállalta be a polgármester ezt a kockázatot? Mert ha híre megy a városban, hogy a szocialista városvezetés hogyan osztogat saját vazallusai között közpénzeket, az nem válik Botka László hasznára a most indult kampányban. Akkor mire ez az áldozat? Különösen szembetűnő a kérdés, ha figyelembe vesszük a pécsi párhuzamot, ahol Páva Zsolt csak egy cégvezetőt jutalmazott, vagy a Csongrád Megyei Közgyűlés vezetőit vesszük, akik szintén nem vettek fel (szokott módon) jutalmat.
Nyilvánvaló, hogy a Fidesz hisz a győzelmében, mind országgyűlési, mind önkormányzati szinten, míg az MSZP Szegeden sem bízik ebben. Az önkormányzati cégvezetők jutalmazása ennek fényében nem más, mint lojalitásuk megvásárlása kilóra. Ezért van az, hogy süket fülekre találtak Bajnai Gordon szavai, melyeket tavaly egy szegedi fórumon méltóztatott mondani az ittenieknek (és az ország népének): „Most azt hiszem, hogy minden egyes részcsoportnak kell egy kis áldozatot – vagy helyenként nem is olyan kis áldozatot – vállalni azért, hogy az egész ország előre tudjon menni és kilábaljon, hogy aztán megint mindenkinek egy kicsit többet adhassunk!”
Mindezek után már csak azt kell magammal tisztáznom, miért vált jegyet Szegedre álmomban Botka László, és miért tart fel ezzel engem? Az MSZP országos listájának ötödik helyéről biztosan parlamenti képviselő marad, és ingyen utazhat a MÁV járatain. Vagy változtak, változnak a törvények, és már nem veheti igénybe e juttatást? Mindegy is ez, csak ne tartana fel! Mert áprilisi választások ide vagy oda, Szeged polgármestere szeptemberig Botka László marad, hacsak le nem mond! De miért tenne ilyet? Van még számtalan elintéznivalója…
Csak azt nem figyeltem meg: menettérti jegyet kért-e magának?

Default thumbnail
Előző sztori

Könczey Elemér karikatúrája

Default thumbnail
Következő sztori

Csütörtök: Bolyai János-emlékkiállítás

Legutóbbi hasonló cikkek

Készüljön az őszi napokra!

A meteorológiai nyár augusztus 31-én ért végett. A sárguló levelek visszavonhatatlanul az ősz eljövetelét jelzik. Képgalériánkban…