Sport

Bodó: nem vagyok híve a megosztottságnak

Bodó: nem vagyok híve a megosztottságnak

2010. január 12., kedd
Bodó: nem vagyok híve a megosztottságnak

A Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség (CSLSZ) közelgő elnökválasztása kapcsán több jelölt neve is felmerült. Először portálunk számolt be a régi elnök, Talpai János egyik kihívójáról, Bakai Csabáról. Korábban felmerült egy harmadik induló, Bodó Imre országgyűlési képviselő, tiszaszigeti polgármester neve is, most őt kérdeztük.

„Több egyesület is felkeresett, hogy induljak a CSLSZ elnökválasztásán. Részletekről ezért csak akkor fogok beszélni, ha ténylegesen jelölnek majd elnöknek a február 15-i taggyűlésen” – nyilatkozott

Bodó Imre

, aki hozzátette, hogy azért is merülhetett fel a neve, mert sokan elismerik a labdarúgásban eddig végzett munkáját. „Több mint egy évtizedig futballoztam a Tiszasziget KSK-ban, később, 1994-től alpolgármesterként, majd polgármesterként vettem részt a tiszaszigeti klub vezetésében, amely mára meghatározó csapata a megyei labdarúgás első osztályának, sőt a községnek lett egy megye hármas alakulata is. A településünkön egy széles összefogásnak köszönhető, hogy e válságos időszakban is gazdag a futballélet, én egyébként sem vagyok híve a megosztottságnak, semmilyen téren.” A polgármester elmondta azt is, hogy természetesen van már programja, de míg nem válik jelölté, nem szeretne róla beszélni. Annyit azért elöljáróban elmondott, hogy fontosnak tartja az egymásra épülő képzést. Véleménye szerint az iskolai testnevelés, a tömegsport szerves része kell hogy legyen a labdarúgásnak, az utánpótlásképzésnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.