Lesz-e újra elnök Gyurcsány?

Ne dugjuk homokba a fejünket: Gyurcsány Ferenc komoly politikai ambíciókkal vág neki az elkövetkezendő éveknek, soha nem fog megelégedni azzal, hogy elnököcske legyen egyik saját részvénytársaságában.

Kétségkívül különleges agyagból vagyunk gyúrva mi, ma élő magyarok, a jelenlegi határokon belül, hogy túléltük Gyurcsány Ferenc négy év hét hónapos országlását – a kárfelmérés folyamatos, de aligha bízhatunk abban, hogy fizetni fog a biztosító. A sors fintora, hogy miniszterelnökeink sorában, mindjárt az elején, akad egy másik, aki ugyancsak négy évig és hét hónapig állt az (akkor háromszoros területű) ország kormányrúdjánál. Gróf Andrássy Gyula kétségkívül nem a KISZ-ben szocializálódott, példaképét (Széchenyi István) sem az MSZMP-ből választotta. A kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök (1867-71) a reformkorban Kossuth lelkes híve volt, 1848-ban Zemplén megye főispánja lett (vessük ezt össze az MSZP Győr-Sopron megyei elnöki posztjával), a pákozdi csatában vármegyéje nemzetőreit vezette, a honvédségben pedig Görgey segédtisztjeként az ezredesi rangig vitte. A szabadságharcban vállalt szerepéért 1951-ben halálra ítélték, s távollétében jelképesen felakasztották – ekkor Párizsban élt. Ha már a párhuzamoknál tartunk, Andrássy gróf igen jóképű férfi lévén a „szép akasztott” megtisztelő nevet nyerte el a francia hölgyektől. Miniszterelnökként, majd később a Monarchia külügyminisztereként baráti kapcsolatot ápolt Bismarckkal (vö: Tony Blair), s szakított a Habsburgok oroszbarát külpolitikájával (vö: Putyin), így maradt semleges a birodalom az orosz-török háborúban. Mielőtt elvesznék a számmisztikában, sietve leszögezem, hogy Gyurcsány valóságos uralkodása nem négy év hét hónapig tartott, hiszen számos jel mutat arra, bizonyos értelemben tart ma is. Ahogy hatalomra jutását, úgy látszólagos bukása utáni átmentését is profi parlamenti puccsal (PPP!) intézte, ismerjük el, ehhez nagyon ért. Azt, amit a korábban miniszterelnök-helyettesként, pénzügyminiszterként, majd kormányfőként a diplomáciában egyáltalán nem járatlan mentorával, Medgyessy Péterrel 2004-ben művelt, akár művészi alkotásnak is nevezhetnénk, ha nem volna nemes egyszerűséggel gusztustalan. Utólag már világosan látható az is, hogy az ez év áprilisi, bohózatba hajló kormányfőjelölt-keresgélés közben mindvégig ott állt a háttérben Gyurcsány igazi jelöltje, az akkor még létező SZDSZ által is támogatott Bajnai. A kormányzati kulcspozíciókat szintúgy gyurcsányisták kapták: Szilvásy, Oszkó, Molnár, Draskovics. Sokat elárul a mai hatalmi háttérviszonyokról, hogy a váratlanul lemondott igazságügyi és rendészeti miniszteri posztra hogyhogy nem, újfent Gyurcsány embere, Forgács Imre kerül. Nem kell különösebben hangsúlyoznom, milyen fontos poszt ez a választások előtt, alatt és a kormányátadás-átvétel idején, még ha hat hónap alatt nem is kopik sokat a bársonyszék. S ha már a „haveroknál” tartunk, említsünk meg két olyan személyt, akik a kormányváltás után is a helyükön maradnak: Bajnai barátja ugyan, de a politikai brancsot tekintve Gyurcsánytól sem áll távol az új EU-biztos, Andor László, s ne felejtsük ki az offshore-sorból a másik jó pajtást, Simor Andrást, a nemzeti bank elnökét sem. A személyi biztosítékok mellett más jelek is arra mutatnak, hogy Gyurcsány nem a visszatérésre, hanem a (vissza)maradásra készül. Álljon itt blogjának három mondata: „A demokráciában nincs végleges állapot. A győztesből vesztes lesz, a vesztes győztesként térhet vissza. Csak az nyerjen, aki már az első pillanatban is tudja, hogy a győzelmet vereség fogja követni, aki pedig veszít, az készüljön győzelemre.” Világos beszéd. A legeslegújabbkori kamarillapolitika és a blogok mestere hamar le is tesztelte pártját, s egy-két kóbor, választmánybéli ellenvélemény dacára simán följutott az országos választási lista negyedik helyére, melyen Szili Katalin olyannyira megsértődött, hogy azonnal visszamondta a neki felkínált ötödik helyet. Nagy pofon volt, elismerem, hiszen papolhat ő napestig a baloldal újjászervezéséről meg megújításáról, ha a lista úgy kezdődik, hogy Mesterházy, Lendvai, Kovács, majd úgy folytatódik, hogy Gyurcsány, Szili. Mindenképpen választóvonal az országos lista – melyet várhatóan szentesít a szombati pártkongresszus – a tekintetben, hogy immár senki előtt nem merülhet föl kétség Gyurcsány valódi szándékait illetően. Ha csupán egy kényelmes parlamenti képviselői székre vágyna, egyikre a mostaninál lényegesen kevesebb közül, „észrevétlen” megbújhatott volna a még befutó huszonvalahanyadik helyen, vagy a Győr-Sopron megyei lista élén. Habitusával és idegállapotával azonban ez teljesen ellentétes. Medgyessy megpuccsolásától a 2006-os választás manipulálásán keresztül, a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal végigvitt „úgy megyek, hogy maradok” kormányfőváltásig egyetlen, jól átgondolt politikai karrierívet látok, amelynek aligha lesz vége a jövő évi választásokkal és az azután 2014-ig élő, bár a leendő képviselőtársak kétharmadával felfüggeszthető mentelmi joggal. Blogíró Gyurcsány erről is nyíltan beszél, ugyan a Fideszről szólván: „Azzal kalkulálnak, hogy miközben számonkérési cirkuszt rendeznek az első időszakban, elengedik a hiányt, és az egészet ráfogják a mai kormányra”. Magas ég… Szegény Balsai István számolgathatja, hogy is állunk majd 2010-ben, vagy rosszabb esetben 2014-ben Altus- és Wallis-ügyekben az elévüléssel. Ne dugjuk homokba a fejünket: Gyurcsány Ferenc komoly politikai ambíciókkal vág neki az elkövetkezendő éveknek, soha nem fog megelégedni azzal, hogy elnököcske legyen egyik saját részvénytársaságában. Ez a jelen, ez az igazság, az pedig történelem, hogy gróf Andrássy Gyula élete utolsó évtizedét a politikától távol, visszavonultan töltötte tőketerebesi birtokán.

Sandi István