Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Kék hírek: kész átverés – festékért aranygyűrűt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Átverés áldozata lett az a szegedi férfi, akit a hódmezővásárhelyi vasútállomáson szólították le azzal az ürüggyel, hogy három arany pecsétgyűrűt adjanak el neki – közölte Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A férfi bele is ment az üzletbe, és 15 ezer forintért, valamint az éppen nála lévő vödörfestékért megvette a kínált árut.
A portékának nem örülhetett sokáig, ugyanis a bevizsgálása során kiderült, hogy nem aranyból készült.
Az ügyben büntetőeljárást indult.

A határnál sem telt eseménytelenül az idő: tegnap éjszaka hat, ma reggel egy határsértőt fogtak el a szegedi határrendészek.
A három pakisztánira, két koszovóira és egy szerbiaira Röszkénél, az államhatártól nem messze figyeltek fel technikai eszközeik segítségével a járőrök. A hatfős csoport tegnap délután vágott neki a szerb-magyar határnak, amit éjfél előtt nem sokkal gyalogosan illegálisan léptek át.
Ma reggel a röszkei helyi lakosok hívták fel a határrendészek figyelmét egy ismeretlen férfire, akiről szintén kiderült, hogy afgán állampolgár, és magyarországi jogszerű tartózkodását igazolni nem tudja.
Meghallgatásuk során elmondták, hogy hazájukat a nehéz megélhetési lehetőségek miatt hagyták el, és a jobb élet reményében jöttek Magyarországra.
Ügyükben idegenrendészeti eljárás indult.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ősszel tárgyalhatja a parlament az új bortörvényt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Alapjaiban változik meg a szőlő-bor ágazat adminisztrációja.

Tovább olvasom

Közlekedés

Átadták az intelligens gyalogátkelőhelyet Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Tóalj és a Szentkirályi utca kereszteződésében.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Embercsempészek álházassággal segítettek illegális bevándorlóknak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A bűnözők akár egymillió eurót is kereshettek tevékenységükkel.

Tovább olvasom

Aktuál