Szórakozás

Csütörtök: Boldogság a Pinceszínházban

Csütörtök: Boldogság a Pinceszínházban

2009. december 16., szerda
Csütörtök: Boldogság a Pinceszínházban

A Szegedi Pinceszínház újra kitárja kapuit a nagyközönség előtt, a nyitógálát csütörtökön tartják Idézetek a boldogságról - zenés elgondolás címmel. Kóstolóval folytatódnak a Lengyel Napok a Somogyiban, ahol könyvbemutató is lesz, karácsonyi könnyűzenei koncert lesz a Reök-ben, nyílt nap és versplakát készítés a TIK-ben. A szuperlézerrel ismerkedhetnek a Közéleti Kávéházban, a Nemzetiségek Házában szerb táncházba várják a népzene és néptánc iránt érdeklődőket.

Színház és bábszínház

A

Kisszínházban

csütörtökön 19 órakor

Homo Hungaricus

– a

Szegedi Kortárs Balett

előadása (Juhász Gyula 2. bérlet). A

Kövér Béla Bábszínház

nagytermében

csütörtökön délelőtt 10 órakor

Rest mese

(Kerekerdő bérlet), délután

Csipkerózsika

(Égig érő fa bérlet).

A Somogyi-könyvtár rendezvényei

A

Lengyel napok a Somogyiban

rendezvénysorozat keretében

Halételeken keresztül a magyar szívekig

címmel lengyel ételekből kapnak kóstolót az érdeklődők a könyvtár büféjében csütörtökön 16.30-kor. A

Somogyi földszinti klubhelyiségében

csütörtökön 16. 30-kor

"Lélekbe mártott ecsettel..."

Maderspach Katalin

festményeiből -

Szafián Zsuzsanna

bevezetőjével – készült könyv bemutatása. A 10 esztendő alkotásaiból válogatott albumot bemutatja, és az alkotóval beszélget:

Tandi Lajos

újságíró. Közreműködik a Szeghy Endre Pedagógus Női Kar, karnagy:

Dohány Gabriella.

A Gyermekkönyvtárban

csütörtökön 15 órakor

Karácsonyi készülődés

- meghívók, ajándékok, díszek készítése. A

Móra utcai fiókkönyvtárban

csütörtökön 16.30-kor

Knensel Leila

előadásában

: Utazás Önvalóba.

A

Szőregi fiókkönyvtárban

csütörtökön 18 órakor

Ünnepi receptek

- beszélgetés az Életreform klubban. A

Tarjáni fiókkönyvtárban

csütörtökön 16 órakor

Karácsonyváró - óév-búcsúztató ünnepi ötletek

- beszélgetés a Könyvbarát Klubban.

Karácsonyi könnyűzenei koncert a Reök-ben

Karácsonyi könnyűzenei koncert

lesz a

Reök-ben

csütörtökön 19 órakor

Dallamok a karácsonyfa alatt

címmel.

Közreműködnek:

Tandi Flóra, Tary Eszter, Csendes Veronika, Szivák Klára, Krizsán Viktória, Garai Nikolett, Hegedűs Anna, Csernai Csilla.

A részvétel ingyenes!

Boldogság a Pinceszínházban

A Szegedi Pinceszínház

újra kitárja kapuit a nagyközönség előtt, a nyitógálát csütörtökön 20 órakor tartják

Idézetek a boldogságról - zenés elgondolás

címmel. Mit jelent a Boldogság? Mindenkinek mást, vagy van rá egy külön recept? Erre keresik a választ előadásukban.

Dóm Téri Advent

Csütörtökön a Dóm téren

10-19 óráig

Kézműves vásár

. 15 órakor

Katica Csoport: Betlehemes játék

- a Nádor Utcai Óvoda ünnepi műsora. 16 órakor

Micimackó Csoport

- a Gábor Áron utcai Óvoda gyermekcsoportjának karácsonyi műsora. 17 órakor

Gulyás László vándormuzsikus

- hangulatos hangszerbemutató és zenei utazás. 18 órakor

Szeged Linedance Klub.

19 órakor

ArtStab Impro Színház a Bálaházban

- szituációk, helyzetek, nevetések, a már megszokott, interaktív módon! Vezényel:

Varga Norbert.

A Millenniumi Kávéház ajánlja

A

Millenniumi Kávéházban

csütörtök délután 4 órakor

Rapid Sakkverseny

(2 x 15 perc). Nevezni a helyszínen lehet 15.45-ig!

Ugyanitt

csütörtök este 6 órakor

Üzenetek egy elsüllyedt világból - Gazsó Márk

megjelent könyvét

Dékány András

, egyetemi docens mutatja be.

Közéleti Kávéház

Csütörtökön 15 órakor az

MTA SZAB Székházban

(I. em. 110. terem, Somogyi u. 7

.) Szuperlézer.

Vendég:

Osvay Károly

egyetemi docens SZTE TTIK (Fizikus Tanszékcsoport Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék). Házigazda:

Kozma József

matematikus, országgyűlési képviselő.

Az IH Café-ban

csütörtökön 19 órakor

Folyóparti esték

- zenés beszélgetés, tánc a

Riverside együttessel

és vendégeikkel.

Rendezvények a TIK-ben

Az SZTE TIK Kongresszusi Központban

csütörtökön 9 órától a

SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Nyílt Napja és a

Kar

Informatikai Tanszékcsoportjának tájékoztató előadása

. Tájékoztatást adnak a továbbtanulási lehetőségekről, a karon folyó oktatásról. A központi előadás a Kongresszusi teremben lesz 11 órai kezdéssel, míg 13 órától kb. 17 óráig az Informatikai Tanszékcsoport külön tájékoztatójára a Nagyelőadóban kerül sor. Bővebb információ a www.sci.u-szeged.hu oldalon.

Ugyanitt

a

Kiállítási térben

csütörtökön 15 órától

Versplakát készítés

- a központ látogatói egy hatalmas papírra felírhatják a kedvenc versüket, idézetüket, nevüket, akinek kedve van, rajzolhat is. Akik hozzájárulnak az össznépi műalkotás létrejöttéhez, ajándékban részesülnek.

Csütörtöki moziműsorok

A Grand Caféban

csütörtökön: 19 órakor:

Észak -

feliratos norvég film, rendező:

Rune Denstad Langlo.

21 órakor:

Paranormal Activity

- feliratos amerikai film, rendező:

Oren Peli.

A

Belvárosi Mozi

csütörtöki műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

17 és 20 órakor

: Avatar 3D

- színes, szinkronizált amerikai fantasy, rendező:

James Cameron.

Balázs Béla terem:

14 órakor:

Csiribiri

- színes magyar koncertfilm, rendező:

Rózsa János

18.15-kor:

Poligamy

- színes, magyar romantikus vígjáték. Szereplők:

Csányi Sándor, Tompos Kátya, Mészáros Béla.

Rendező:

Orosz Dénes.

20.30-kor:

Páros mellékhatás

- színes, szinkronizált amerikai vígjáték, rendező:

Peter Billingsley.

Csőke József terem:

15.45-kor és 20.15-kor:

Becstelen Brigantyk

- színes, feliratos amerikai akciófilm, rendező:

Quentin Tarantino

. 18.30-kor:

Szerelem második látásra

- színes, feliratos amerikai dráma. Szereplők:

Dustin Hoffman, Emma Thompson, Eileen Atkins

. Rendező:

Joel Hopkins.

Csütörtök esti bulik

Az

IH Rendezvényközpontban

csütörtökön 18.30-kor

X-mas special

: Sheket, Honeybeast, Why közös koncert. Jegyár: 800 Ft. A

Nemzetiségek Házában

csütörtökön 18 órakor

Szerb táncház

.

A SZOTE Klubban

csütörtökön 22 órakor

Észhelyzet Patkós doktorral

.

A JUGYU Klubban

csütörtökön 19 órakor a

JATE Első Beton Kispályás Labdarúgó Bajnokság évzáró bulija.

Az Afrika Cafe-ban

csütörtökön este

Buli az Atissal

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.