Közélet

A Fidesz emelkedik, az MSZP a Jobbik szorításában

A Fidesz emelkedik, az MSZP a Jobbik szorításában

2009. december 21., hétfő
A Fidesz emelkedik, az MSZP a Jobbik szorításában

A Századvég-Forsense legfrissebb felmérése szerint decemberben a Fidesz támogatottsága 5 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest, míg az MSZP-é nem változott. A parlamentbe a Jobbikon kívül egyik kis párt sem jutna be, ha most rendeznék a választást - írja az mno.hu.

Orbán Viktort a megkérdezettek 40 százaléka tartja alkalmasnak a miniszterelnöki posztra, míg Bajnait csak 25. A legnagyobb ellenzéki párt egyébként az összes megkérdezett körében 31 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Az MSZP-t a megkérdezettek 9 százaléka, a Jobbikot 6 százaléka említette választandó pártként. A biztos szavazó pártot választók körében a Fidesz 64 százalékos támogatottsággal rendelkezik az MSZP 17 százalékos támogatottságával szemben. A harmadik legerősebb politikai erő 9 százalékos eredményével továbbra is a Jobbik, bár a párt támogatottsága statisztikai hibahatáron belül, de csökkent (-3 százalékpont). Az MDF 3, az LMP 2 százalékot mondhat magáénak a pártot választó biztos szavazók körén belül, míg az SZDSZ az 1 százalékot sem éri el.

További részletek az mno.hu-n.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.