Vélemény

Vinum et circenses

Vinum et circenses

2009. november 30., hétfő
Vinum et circenses

Advent első vasárnapjának délutánját igazi családi programnak is nevezhetnénk, hiszen a papás-mamás-babás nézelődők, a szalmalabirintusban önfeledten rohangáló gyerkőcök zsivaja töltötte be a teret. A már megszokott portékákon átsikló szemek a forraltbor árusokat keresték. Az idén bevezetett „rebögre” iránti osztatlan érdeklődés okozhatta, hogy időnként termetes sorok alakultak ki a formaruhás lányok-fiúk által üzemeltetett vendéglőknél.

Volt is bevételük tisztességgel, hiszen nem is volt olyan kéz, melyben a fentebb említett, visszaváltható cserépedényt ne lehetett volna látni. Szentgyörgyi alpolgármester urunk is igazán kitett magáért, mikor közel 13 ezret fizetett ki egy könnyű, advent-esti vacsoráért. Lehet, hogy ő már tudta, mire eszik, hiszen a város egy másik, néptelen terén ekkor már másfajta készülődés volt… Válság és hónap vége ide vagy oda, olybá tűnt, sokak tömött pénztárcával várják a közelgő karácsonyt. Vagy csak a „vinum et circenses” vonzotta a tömeget a Dóm térre? Borból épp volt elég, a cirkusz pedig nem ezen a téren volt. Viszont itt, a templom tövében minden békés és fenyőszagú. A szép számmal összegyűlt nézők a sötétedés beállta után már inkább az óriási koszorú köré sereglettek, ahol is a „mi Lacink” elmaradhatatlan „hölgykísérőjével” szólt advent első vasárnapjáról. A polgármesteri beszédnél azonban tartalmasabbra sikeredett Kis-Rigó László megyéspüspök úr köszöntője, aki figyelmeztetett bennünket arra, hogy az anyagi javak hívságával szemben a karácsony igazán a szeretetről, az együvé tartozásról és a békéről szól, melyekhez csak körítés az ajándék. Ám egy másik, most néptelen téren, ekkor másfajta ajándékot kaptak a jelenlévők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.