Írjon nekünk

Közélet

Sólyom László megkoszorúzta az egykori makói főrabbi emléktábláját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A köztársasági elnök fejet hajtott és megkoszorúzta Kecskeméti Ármin egykori főrabbi közelmúltban megrongált, de már helyreállított emléktábláját Makón szerdán.

Sólyom László időszerűnek és szükségesnek nevezte, hogy egy részeg ember által elkövetett barbárságot kiegyensúlyozzon. A gesztussal azt szeretné elérni, hogy Magyarország és a zsidóság történetéből több pozitívum kerüljön be a köztudatba – mondta.
Hozzátette: ezzel a gesztussal az egykori szeretett főrabbi emléke mellett a ma már Izraelben élő, de makóiságukat máig megőrző zsidóknak a szülőföld iránti szeretete előtt is tisztelgett. Velük 2008 elején találkozott egy hivatalos látogatás alkalmával Izraelben. Az egykori makói zsidók leszármazottai ugyanis megkeresték őt. Kiderült, hogy megőrizték a magyar nyelvet, és időnként hazajárnak a Dél-Alföldre.
Ferge Zsuzsa szociológus, Kecskeméti Ármin unokája az ünnepség után az MTI-nek azt mondta: úgy gondolja, hogy Makó városa mindent megtett, hogy a rend helyreálljon. Az, hogy a köztársasági elnök is fejet hajtott a tábla előtt, az országos jelentőségű, mely talán megálljt jelent. „Bizonyos értelemben megnyugtató, hogy egy szomorú és ostoba epizód – mely végtelen tudatlanságot tükröz -, talán lezárul.”
A szociológus szerint, azonban, hogy ténylegesen lezárul-e, azt nem tudni, mert érezni, hogy valakik szítják a tüzet, a gyűlöletet és szervezkednek. Ferge Zsuzsa szerint ennek oka alapvetően a tudatlanság, mert nem tudják, mi a holokauszt, sem azt, hogy a város élete egykor pezsgett a zsidók által. Nem tudják, hogy ugyanúgy emberek, mint ők. Úgy véli, ez csak akkor változhat meg, ha a fiatalok megértik, hogy ez egy bonyolult történet, de mégis közös történet.
Kecskeméti Ármin emléktábláját az önkormányzat állította a rendszerváltozás után. Ezt a táblát október 26-án reggelre a Kecskeméti Ármin utcában lefeszítették, majd a közeli Deák Ferenc utcában összetörték, a falat pedig összefirkálták. A tábla helye alá festékszóróval azt írták: “Milyen 6 millió? Hazug disznók!”
A makói rendőrök a nyomozás során eljutottak egy huszonkét éves helybeli fiatalemberhez, aki később bevallotta, hogy éjszakai szórakozásból hazafelé tartva ő feszítette le és rongálta meg az emléktáblát, illetve ő firkálta össze a falat, mert akkor jó heccnek tűnt számára.
A fiatalembert a Makói Városi Bíróság rongálás és kegyeletsértés miatt jogerősen húsz nap közérdekű munkára ítélte november 6-án.
Kecskeméti Ármin 1874-ben született Kecskeméten. A budapesti egyetemen tanult, ahol 1896-ban bölcsészeti doktorátust szerzett, irodalomtörténész, történész lett. 1898-tól lett makói főrabbi, és több mint negyven évig látta el a neológ hitközségi feladatokat, miközben 1929-től a szegedi egyetem magántanára is lett. Deportálását követően 1944-ben Strasshofban vesztette életét.

Kommentek

Közélet

Csongrád megyében is várják a Czeglédy-ügy károsultjait a kormányablakok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az erről szóló kormányrendelet szerint január 15-től február 28-ig nyújthatják be kárrendezés iránti kérelmeiket a Czeglédy-ügy károsultjai. Csongrád megye 11 kormányablakában várják a jogosultakat, tehát azokat, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket nem kapták meg. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Folytatódik a Póráz két végén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete 2018-ban is folytatja a Póráz két végén című szakmai programját. A már harmadik éve működő projekt sok olyan nehéz helyzetben élő állattartó családnak segített, akiknek a kutyájuk problémás, de sajnos nincs anyagi fedezetük arra, hogy kutyaiskolába vigyék kedvencüket. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Építőipari hiányszakmákat oktatnak szakképzési keretek között Szegeden – Általános iskola után is jelentkezhetnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Építőipari hiányszakmákat oktatnak szakképzési keretek között Szegeden. Akár rögtön általános iskola után is várják a tanulókat egy szegedi intézményben Építőipari hiányszakmákat oktatnak szeptembertől Szegeden. A most induló szakképzés a munkaerőhiányt hivatott csökkenteni – az építőiparból több ezer szakmunkás hiányzik hazánkban. A képzésekre akár már az általános iskola elvégzése után is jelentkezhetnek a tanulók. A Gál […]

Tovább olvasom

Aktuál