/

Villanyoszlopnak ütközött egy mikrobusz a 43-as úton – három sérült

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hárman sérültek meg, amikor egy bolgár mikrobusz villanyoszlopnak csapódott a 43-as úton, Magyarcsanád belterületén péntekre virradóra – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A helyszíni szemle adatai alapján a Nagylak irányába haladó kisbusz sofőrje egy jobbra ívelő kanyarban elveszítette az uralmát a jármű felett, majd az útról lesodródva egy villanyoszlopnak ütközött, a jármű végül visszacsapódott az útra, ahol a menetirány szerinti bal oldalon állt meg – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A mikrobuszban négyen utaztak, közülük a mentők három személyt vittek kórházba, sérülésük foka egyelőre nem ismert – közölte a hadnagy.
Az érintett szakaszon – várhatóan 6 óráig – félpályás útlezárás van, a baleset miatt áramkimaradásra nem kell számítani.

Előző sztori

Muhi Miklós: „Az SZDSZ célja a szolid, de következetes politizálás”

Következő sztori

Az algyői stratégiai gáztározó átadója