Gazdaság

Pénzügyi- és gazdasági oktatási program középiskolásoknak

Pénzügyi- és gazdasági oktatási program középiskolásoknak

2009. október 3., szombat
Pénzügyi- és gazdasági oktatási program középiskolásoknak

A globális gazdasági válság alakulásáról és működéséről, a befektetési lehetőségekről, a tőzsde és a részvénypiacok működéséről és sok más hasonló témáról szerezhetnek hasznos információkat a középiskolások a Generali október 12-én induló pénzügyi- és gazdasági oktatási programjának keretein belül.

Az interaktív előadás-sorozat öt tematikus előadásból áll. Március 12-ig Budapesten és öt nagyvárosban - Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsen és Győrben - havonta egy-egy alkalommal ingyenesen nyerhetnek betekintést az érdeklődő iskolák diákjai a pénz- és tőkepiacok világába valós gazdasági és tőzsdei eseményeken keresztül. Eddig már 74 előzetesen felkeresett középiskola jelezte részvételét a programban, de továbbra is várják a szervezők az intézmények jelentkezését a

www.generalitozsdejatek.hu

honlapon október 11-ig.

Schuszter Péter

, a Generali Alapkezelő elnök-vezérigazgatója szerint már a középiskolában is kiemelt fontosságú a gazdasági alapismeretek oktatása, hiszen a magyar lakosság pénzügyi és befektetési ismeretei jelentősen elmaradnak az objektív döntéshozatalhoz szükséges szinttől. A Generali Alapkezelő és a Generali-Providencia Biztosító az előadás-sorozattal párhuzamosan október 15-én elindítja a 11. és 12. évfolyamos diákok számára a Tőzsdejáték nevű virtuális tőzsdei befektetési versenyt. Ennek során a három legmagasabb hozamot elérő csapat pénzjutalomban részesül. A csapatok naponta frissülő portfóliót hoznak létre, amely részvényekből, kötvényekből, devizákból, bankbetétekből áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.