Liberalizmus és katolicizmus között

Horváth Mihály

1809. október 20-án született Szentesen. Édesapja

Horváth József

seborvos, édesanyja

Werner Erzsébet

volt. A család később Szegedre költözött. Horváth Mihály a szegedi piarista gimnázium elvégzése után a váci katolikus papnevelő intézet növendéke lett. Pappá szentelése (1831) után segédlelkészként Dorozsmán, Nagykátán, Abonyban és Kecskeméten szolgált. Első tudományos műveit és politikai cikkeit az 1830-as évek elején írt. 1839-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1841-től rendes tagja. 1848 júniusában V. Ferdinánd császár és király csanádi püspökké nevezte ki. 1849 májusától a szabadságharc bukásáig a

Szemere Bertalan

vezette magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. Politikai szerepvállalása miatt emigrációba kényszerült, Magyarországon azonban bírósági eljárást indítottak ellene és halálra ítélték. Több európai nagyvárosban – így például Brüsszelben, Firenzében, Genfben – bujkált. A kiegyezés előestéjén, 1867 elején visszatérhetett szülőhazájába, s itthon idővel a Magyar Történelmi Társulat, a Kisfaludy Társaság, az Országos Közoktatási Tanács és az MTA Történeti Osztályának elnöke lett. 1869 és 1872 között Szeged, majd Budapest belvárosi kerületének országgyűlési képviselője volt. Szakmai elismertségének egyik jele, hogy

Ferenc József

császár és király történelemtanárnak hívta meg a trónörökös,

Rudolf

főherceg mellé, s tribunici címzetes püspökké nevezte ki és a vaskai javadalmas apáti méltóságot adományozta neki. Gyógykezelése idején hunyt el 1878. augusztus 19-én Karlsbadban. Jelentősebb történeti művei: Az ipar és kereskedés története Magyarországon a három utolsó század alatt (1840); Az ipar és kereskedés története Magyarországon a XVI. század közepéig (1842); A magyarok története (1842–1873); Zrínyi Ilona életrajza (1869); Fráter György (1871); A kereszténység első százada Magyarországon (1878). A reformkorról Huszonöt év Magyarország történetéből (1864), az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről Magyarország függetlenségi harcának története (1865) címmel írt könyveket. Ezek történeti szakmunkák és forrásértékű visszaemlékezések is egyben.

Horváth Mihály a tizenkilencedik század nagy eszméje, a liberalizmus vonzásában élt. A korai liberalizmus – amely eszmevilágát az amerikai függetlenségi mozgalom és francia forradalom hívei is vallották – tagadta az egyén, a polgár szabadságjogainak bármilyen alapú korlátozását. Hirdették, s politikai törekvéseikben követelték többek között a törvény előtti egyenlőséget, a polgári szabadságjogok (az egyesülés, a gyülekezés, a szólás, a lelkiismeret, a vállalkozás stb. szabadsága) kiteljesülését, valamint a népszuverenitást és a szabad versenyt a gazdaságban. Ezek nyomán Horváth Mihály miniszterként igyekezett elválasztani egymástól az egyházügyet és az oktatásügyet, s megszüntetni az állam és az egyházak összefonódását (a katolicizmus 1848-ig Magyarországon államvallás volt). Liberális politikai felfogása, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatti tevékenysége miatt a katolikus egyházi vezetés is megneheztelt Horváthra. Ezt a feszültséget tovább fokozta, hogy Horváth Mihály csatlakozott a szabadkőműves mozgalomhoz, s emigrációja idején Genfben megnősült: feleségül vette Marie Michelle Voignoux-t. Öt gyermekük született, akik közül ketten érték meg a felnőttkort: lánya, Mária Kristóffy József csanádi főjegyző (később a Fejérváry Géza vezette kormány belügyminisztere) felsége lett; fia, Jenő pedig miniszteri titkár volt a földművelésügyi minisztériumban s annak felvidéki kirendeltség-vezetője Munkácson. Horváth Mihály kalandos és változatos életútja, sokrétű történészi és politikai munkássága révén maradt meg az utókor megbecsülő emlékezetében, mint a tizenkilencedik századi nemzeti liberális politikai elit kiemelkedő alakja és mint a modern magyar történetírás egyik első képviselője.