Sport

Indián skalpok a szegedi rögbi pályán

Indián skalpok a szegedi rögbi pályán

2009. október 5., hétfő
Indián skalpok a szegedi rögbi pályán

Hazaiak teljes sikerével ért véget a hétvégi NB1-es rögbi bajnoki forduló, a Fit World Gorillák Szeged felnőtt és kadett csapata is győzelmet aratott a Pécsi indiánok ellen. Az első idényüket játszó szegedi lányok két vereséggel és egy győzelemmel tértek haza Százhalombattáról.

A hétvégén a szegedi rögbiélet három főszereplője lépett pályára. Az NB1-ben a felnőtt és a kadett alakulat is magabiztosan verte meg ellenfelét, a lányok a százhalombattai négyes tornáról jöttek haza egy győzelemmel és két vereséggel. Az egyetemi csapat szerdán lép pályára. Jövő szombaton, október 10-én pedig Pécsen tartanak nagyszabású diákolimpiát, majd a szlovénekkel játszik a magyar válogatott Eb-selejtezőt.

Rögbi felnőtt NB1:

Fit World Gorillák Szeged- Pécsi Indiánok 41-27 (22-8).

Szegedi pontszerzők: Szilágyi 20, Bővíz 11, Bárdos 5, Csiha 5 Szombaton kora délután szép időben a Pécsi Indiánok csapatát fogadta a szegedi legénység. A megfiatalított dunántúliak a mérkőzés kezdetét követően gyorsan előnyhöz is jutottak egy büntetőrúgást követően, de a hazaiak rögtön fordítani tudtak, és folyamatosan növelték az előnyüket. A szegediek új játék stílussal, gyorsabb látványosabb játékkal próbálták szórakoztatni szurkolóikat. Néha még látszódott, hogy csiszolni kell az egyes játékelemeket és az Indiánok ki is használtak minden megingást, hogy közelebb lopóddzanak a Gorillákhoz. A szegedi csapat kapitánya,

Szilágyi Csaba

azonban tarthatatlannak bizonyult, így vezérletével újabb győzelemnek őrülhettek a szegediek.

Rögbi kadett NB1:

Fit World Gorillák Szeged- Pécsi Indiánok 86-7 (36-7).

Szegedi pontszerzők: Káplán 31, Kovács 30, Huszár Károly 5, Petrov T. 5, Balogh 5, Huszár Krisztián 5, Kómár 5. A kadett korosztályban a Fit World fiataljai ott folytatták, ahol legutóbb a Kecskemét ellen abbahagyták. Gyors céllal jelezték a vendégeknek, hogy készen állnak a diákolimpiai vereség visszavágójára. Csak az első tíz percben volt esélye a baranyai együttesnek tartani a kis gorillák által diktált tempót. Ekkor még nem gondolták, hogy az első eredményes akciójuk az utolsó is volt egyben, míg a Fit World kadett pontgyártása nem maradt abba, sőt egyre többször mattolták ellenfelüket. A hatalmas pontarányú győzelem a szervezett, szép játék eredménye, ami fiatalok fejlődését tekintve még sok örömet fog okozni a sportág szerelmeseinek. A mérkőzés legjobbjának Báló Krisztiánt választották, míg a fiúk a győzelmet a lábadozó csapattársuknak,

Dávid Martin

ajánlják.

Rögbi Női Bajnokság:

Fehérvári Vadkanok - Fit World Szeged 45-7 Battai Bulldogok - Fit World Szeged 31-17 AG’s Angels - Fit World Szeged 0-27 Az első idényüket játszó szegedi rögbis lányok a hétvégén Százhalombattán vendégeskedtek. A tavasszal alakult Fit World női csapat előbb a bajnok Fehérvári Vadkanokkal játszott, majd a házigazda Battai Bulldogok következtek, mindkét csapat nagy falatnak bizonyult egyelőre, végül az AG’s Angels ellen egyre érettebb játékot mutatva sikerült győzelemmel búcsúzni a tornától. Október 24-én a szegedi rögbis hölgyeké lesz a főszerep, saját szurkolóik előtt tétmérkőzésen is bemutatkoznak a rögbis lányok további három csapat részvételével a bajnokságuk hazai állomásán, Szegeden.

Egyetemi Bajokság:

Legközelebb szerdán délelőtt (október 10-én) kergetik a tojáslabdát Szegeden az egyetemistáink, amikor is a bajnokság következő fordulójában a címvédő SZTE EHÖK csapata lép pályára az Etelka sori pályán.

Diákolimpia és Eb-selejtező

Pécsen a Matáv-pályán rendezik meg az idei rögbis Diákolimpia őszi fordulóját, az utánpótlás csapatok legrangosabb tornáját, s egyben a házigazda pécsiek először adhatnak otthont egy válogatott rögbimérkőzésnek: 14 órától Magyarország-Szlovénia játszik Eb-selejtezőt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.