Bulvár

Előzetesben az anyját bántalmazó sándorfalvi férfi

Előzetesben az anyját bántalmazó sándorfalvi férfi

2009. október 30., péntek
Előzetesben az anyját bántalmazó sándorfalvi férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság azt a férfit, aki szerdára virradó éjszaka bántalmazta édesanyját, s ennek következtében az idős asszonyt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba - közölte az MTI-vel pénteken a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese.

Cseh Attila

tájékoztatása szerint a Szegedi Városi Bíróság - az ügyészség indítványával megegyezően - pénteken elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, november 30-ig terjedően. A végzés indokolása szerint ez a bűntett kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett cselekmény, ezért fennáll a szökés vagy az elrejtőzés veszélye. Emellett fennáll a bűnismétlés, illetve a sértett megfélemlítésével a bizonyítási eljárás meghiúsításának, megnehezítésének veszélye is. Megállapította továbbá a bíróság, hogy a gyanúsított ideiglenes munkahellyel rendelkezik és büntetett előéletű.

Tuczakov Szilvána

, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban az MTI-nek elmondta: a 71 éves sándorfalvi asszonyt szerda délután szállították a mentők a szegedi klinikára. A nő testén verésnyomok voltak láthatóak, a bántalmazás következtében több bordája is eltörött és légmell is kialakult nála. A rendőrség az idős asszony fiát még szerdán gyanúsítottként őrizetbe vette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.