Közélet

Az SNS az MKP-t ismét meg akarja szüntetni

Az SNS az MKP-t ismét meg akarja szüntetni

2009. október 7., szerda
Az SNS az MKP-t ismét meg akarja szüntetni

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bejelentette, hogy a mai napon főügyészséghez fordul, hogy kezdeményezze a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) feloszlatását.

Az SNS már harmadszor kezdeményezi az MKP betiltását -

adta hírül a FelvidékMa hírportál

. Most is azzal érvelnek, hogy a magyar párt tevékenysége egyértelműen megkérdőjelezi Szlovákia szuverenitását. „Trianon és a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezése ugyanazt jelentik, mintha valaki magát az államiságot, az állam létét kérdőjelezné meg“ - jelentette ki

Slota

, aki szerint, az MKP tevékenysége nemcsak szavakban nyilvánul meg, hanem politikai lépéseik is arra a végső célra irányulnak, hogy a Szlovák Köztársaság déli területeit elcsatolják.A SNS fegyelmi eljárást is kezdeményez az MKP képviselői ellen, amivel céljuk, hogy a parlament mandátumvizsgáló bizottsága a párt képviselőit felszólítsa a mandátumuk visszaadására. „Biztos vagyok abban, hogy a főügyészség megfontolja érveinket és betiltják az MKP működését Szlovákia területén“- jelentette ki a párt vezetője. Szerinte az MKP képviselői a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) való részvételükkel megszegték képviselői esküjüket, mivel olyan szerv tárgyalásán vettek részt, amely a magyar parlament és házelnök alá tartozik, és amely nem egyeztethető össze a szlovák alkotmánnyal. Slota szerint az MKP képviselőinek részvétele a fórum ülésén elegendő ok arra, hogy megvonják mandátumukat. Az SNS azt is kifogásolja, hogy szerintük a dunaszerdahelyi nyelvtörvény elleni demonstráción a szlovák nemzetet és államiságot sértő jelszavak hangoztak el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.