Sport

Labdarúgás: az esőben megtalálta játékát a Volán

Labdarúgás: az esőben megtalálta játékát a Volán

2009. szeptember 12., szombat
Labdarúgás: az esőben megtalálta játékát a Volán
Hátrányból fordítva győzött a Tisza Volán SC Szeged a Soroksár ellen a labdarúgó NB III Alföld csoport szombati mérkőzésén. Az első félidő végén nagy eső érkezett meg a Felső Tisza parti stadionba, a hideg zuhany felébresztette a hazaiakat, akiknek nagyszerű játéka ellen ezt követően már nem találtak orvosságot a látogatók. A labdarúgó NB III Alföld csoport 5. fordulójában a Tisza Volán SC Szeged hazai pályán fogadta a Soroksár FC csapatát. A hazai együttesben az előzetesen megadott összeállításhoz képest egy változás történt: az egy medvepuszi nyomát érző Dargó Balázs helyett Vida Gergő került a védelembe. Tapogatózó játékkal indult az összecsapás, viszont sötét felhők gyülekeztek a stadion fölött, s mivel az egyre erősebb szél villámlással is párosult, várható volt, hogy előbb-utóbb a labdarúgóknak és a nézőknek is kijut az égi áldásból. A Volánnak viszont már a 9. percben kijutott a jóból, hiszen egy védelmi hibát kihasználva előnyhöz jutott az eddig még nyeretlen Soroksár. Kis Róbert ügyesen a felezővonalnál helyezkedett, hogy elkerülje a lest, remek labdát kapott, betört a szegedi tizenhatoson belülre, elfektetett egy védőt, s pazarul csavart a hosszú felsőbe; 0-1. A bekapott gól megfogta a kék-feketéket, a félidő első felében inkább a vendégek veszélyeztettek, a szegedi akciók rendre elakadtak egy-egy bosszantóan rossz átadáson. Egyedül Végh Ariel volt dicsérhető, aki mindkét szélen igyekezett aktivizálni magát. Szögletek sora jelezte, hogy a Buchholcz-alakulat igyekszik visszatalálni a meccsbe: a kornerek többsége sajnos semmilyen veszélyt sem hordozott magában, hiszen a vendégek magassági és erőfölényben voltak, ám Mórocz Zsoltnak egy alkalommal mégis sikerült ziccerbe kerülnie, 10 méterről leadott löketét azonban bravúrral ütötte ki Gyatyel kapus. A 28. percben a megsérült Baji Renátó helyett Barna Dávid érkezett a pályára, ő a védelem bal oldalára került, Szabó Attila lépett föl Mórocz Zsolt mellé, Pálfi Árpád pedig elfoglalta eredeti helyét a szélen. Ez a változás érezhetően jót tett a hazai együttesnek, mely - ahogy megérkezett az eső - a 39. percben egyenlített is. Végh pompásan ívelt be egy szabadrúgást, Szabó Attila kibújt a védők mögül, s az ötösről a hálóba sodorta a játékszert; 1-1. A félidőben jött az óriási zuhé, a nézők igyekeztek védett helyre menekülni. A játékosok viszont nem tudtak elbújni az eső elől, ám szerencsére a nehéz körülményekhez a Szeged alkalmazkodott jobban. A második félidőben agresszív, kombinatív, gólra törő futballt mutattak be Huszárikék, s a fölény meg is hozta a sikert. Az 51. percben született meg a vezető - s mint később kiderült, győztes - találat: Huszárik Zsolt 20 méterről szánta el magát lövésre, s a labda mintha zsinóron húzták volna, úgy vágódott a jobb fölsőbe. Fantasztikus gól; 2-1! A 73. percben egy mintaszerű akció végén Pálfi bebiztosíthatta volna a három pontot, de ajtó-ablak helyzetben mellé trafált, nem sokkal később Végh újabb remek szabadrúgása után pedig Beretka Péter kísérlete a bal kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattant. A Soroksár azonban semmiféle veszélyt nem jelentett a szegedi kapura a második játékrészben, ráadásul a 79. percben tíz főre is olvadt, hiszen a Huszárikot hátulról csúnyán felvágó Mészáros Attila piros lapot kapott. Az Ultras Szeged által végig lelkesen biztatott Tisza Volán SC Szeged megőrizte előnyét, s első alkalommal nyert hazai pályán ebben a szezonban. A siker - különösen a második félidei játékot látva - teljességgel megérdemelt!

Buchholcz Gábor: pályafutásom egyik legértékesebb sikere

Buchholcz Gábor vezetőedző így értékelt: "Az ellenfél szokatlanul agresszív stílusát átvettük a második félidőre, ez vezetett sikerre. Sajnos védelmi hibából korán gólt kaptunk, aztán átvészeltük a soroksári rohamokat. Baji Renátó rúgást kapott, emiatt kellett lecserélnem, de a változtatás jót tett a csapatnak. Pálfi Árpi korábban nem találta a helyét, a szélen viszont hatékonyan futballozott, s Szabó Attila is remekül felvette a ritmust Mórocz mellett. A második félidőben egy teljesen másik csapat lépett a pályára, a nehézkesebben mozgó ellenféllel szemben sorra vezettük az ígéretes támadásokat. Sajnos a kihagyott helyzetek miatt végig izgulnunk kellett, de végül megmaradt az előny, gratulálok játékosaimnak! Ez a győzelem az egyik legértékesebb edzői pályafutásom során, a Soroksár nagyon elöl lesz a szezon végén."

A labdarúgó NB III Alföld csoport 5. fordulójában:

Tisza Volán SC Szeged – Soroksár SC 2-1 (1-1). Szeged, 200 néző, vezette: Aradi. Szeged: Dongó – Mészáros Z., Vida, Grünwald, Szabó A. – Mórocz, Pálfi – Baji R. (Barna D.), Huszárik (Kazi), Végh A. (Pénzváltó) – Beretka. Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Soroksár: Gyatyel – Králik, Vass, Mészáros A., Szekeres, Szőke (Dunaveczky), Lukács (Kiss G.), Skita, Szirtesi (Gerebenics), Kis R., Jakab. Vezetőedző: Dajka László. Gólszerző: Szabó A. (39'), Huszárik (51'), illetve Kis R. (9'). Kiállítva: Mészáros A. (79'). Battonyai TK – Gyulai Termál FC 4-2 Százhalombattai LK – Vasas II. 0-2

A megyei I. osztály 5. fordulójában:

Csongrád – Kiskundorozsma 3-1 Kiszombor – Tiszasziget 3-2 Tápé – Sándorfalva 0-1

A megyei II. osztály Homokháti csoport 5. fordulójában:

USC Tanárképző – Bordány 1-2 Baks – Zsombó 7-3 Tömörkény – Forráskút 4-1

A megyei II. osztály Tisza-Maros csoport 5. fordulójában:

Szegvár – Algyő II. 1-1 Székkutas – HFC II.-Bercsényi 2-4 Apátfalva – UTC 2-3 Újszentiván – Makó II. 1-1 Fábiánsebestyén – Szőreg 3-0

A megyei III. osztály 5. fordulójában:

Tiszasziget II. – Csongrád Öregfiúk 3-1 Balástya II. – Domaszék 3-0 Zákányszék – IKV Alsóváros 0-2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.