Sport

Nemzetközi kupa az ülőröplabdásoknak

Nemzetközi kupa az ülőröplabdásoknak

2009. szeptember 3., csütörtök
Nemzetközi kupa az ülőröplabdásoknak
Az ülőröplabdázás egyik legrangosabb nemzetközi vidéki tornájává nőtte ki magát az immár harmadik alkalommal megrendezett Verba László Nemzetközi Ülőröplabda Emléktorna. A szerb, horvát és boszniai-szerb csapatok vendégszereplésével rendezett eseményen a Szegeden edzőtáborozó, s az EB-re készülő magyar válogatott is részt vesz. A SZEGEDma.hu a főszervező szegedi ülőröplabda-csapattal, a Csakazáért SE Ülő Bikákkal közösen szervezett sajtótájékoztatón ismertette a hétvége programját a Port Royal Étteremben. Csíkos Gábor a szegediek vezető- és a válogatott másodedzője elmondta, hogy a torna kiemelt célja – amellett, hogy a helyi csapat minél jobban szerepeljen – segíteni a válogatott lengyelországi Eb-felkészülését. Egy angol, egy szerb, egy boszniai szerb csapat mellett, a boszniai szerb válogatott is fellép majd a Topolya sori csarnokban a magyar válogatott, a Vác, a Szombathely és a Szeged csapatai mellett. A torna szombaton 14 órakor kezdődik a csoportmérkőzésekkel, s vasárnap délelőtt a dobogóért való küzdelmekkel folytatódik. A III. Verba László Nemzetközi Ülőröplabda Emléktorna kapcsán a Port Royal Étterembe látogatott Gőczi István, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya is. A válogatott trénere tavaly ősszel vette át a csapatot, amelynek utolsó fellépése 2007. szeptemberi nyíregyházi Eb 4. helyezése volt. Gőczi csapata is a nyíregyházi Eb-n szereplő együttesre épül. Az esélyekkel kapcsolatban a kapitány úgy nyilatkozott, hogy meg szeretnék ismételni Lengyelországban is a 2007-es bravúrt, amire lát is esélyt, hiszen egész jó sorsolásuk van: első körben a görög és az angol csapattal játszanak, azt követik az erősebb ellenfelek, az ukránok, szerbek, horvátok. Jövőre az amerikai Vb-re is ki szeretnének kerülni, ehhez „csak” a költségek előteremtése a feltétel. A 2012-es londoni paralimpiára pedig az egy évvel azt megelőző Eb-n lehet kvalifikációt szerezni; úgyhogy mozgalmas évek következnek a válogatottunk számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.