Közélet

MSZP-kongresszus december 12-én

MSZP-kongresszus december 12-én

2009. szeptember 5., szombat
MSZP-kongresszus december 12-én

December 12-ére hívja össze az MSZP választmánya a párt következő kongresszusát – jelentette be Simon Gábor választmányi elnök a testület szombati ülése után.

A kongresszus dönt majd az országos listáról, a miniszterelnök-jelöltről, a választási programról és az alapszabály lehetséges módosításról.

Simon Gábor

elmondta, hogy a választmány titkos szavazással elfogadta az elnökség javaslatát az országos választási bizottság (ovb) három fős kiegészítéséről,

Tóth József

XIII. kerületi polgármester pedig, negyedikként, a választmány javaslatára került a testületbe.

Lendvai Ildikó

pártelnök közölte, hogy a választmány döntése értelmében az ovb tagja lett

Botka László

, akinek feladata a regionalizmus, az önkormányzatiság választási programrészének kidolgozása, a szegedi polgármester lesz a "program egyik arca".

Ficsor Ádám

, leköszönő titkosszolgálati miniszter feladata ismert: a jelöltek felkészítése;

Molnár Csaba

kancelláriaminiszter pedig a "kormányzati munka elszámolásával" foglalkozik majd és részt vesz a program készítésben is. Kiemelte: Molnár Csabától nem kérik, hogy váljon ki a kormányból, ezt csak azon ovb-tagok esetében teszik majd, akik napi munkát végeznek. Lendvai Ildikó megjegyezte, ha olyan kampányfőnököt választanak, akik kormánytag, akkor nyilvánvaló, hogy neki "hajnaltól estig a pártmunkával" kell foglalkoznia. Az ovb állandó meghívottja lesz Szili Katalin - mondta a pártelnök, hangsúlyozva, hogy ezt a javaslatot a távozó házelnökkel együtt tette. Lendvai Ildikó megjegyezte, hogy Szili Katalin az ovb minden ülésen részt vesz majd, feladata az ovb-n kívüli olyan civil mozgalom indítása, amely a baloldal sikerét, az MSZP és a baloldal választási győzelmét segíti elő. A pártelnök kitért arra is, hogy az ovb állandó meghívottja lesz még

Boldvai László

Nógrád megyei elnök és

Burány Sándor

fővárosi elnök, ők a megyei elnöki koordinációban vesznek részt. Arra a kérdésre, hogy megpróbálják-e rábeszélni

Bajnai Gordon

miniszterelnököt, vállalja el a kormányfőjelöltséget, Lendvai Ildikó azt válaszolta: "rosszat tennék, ha külön utakon bárkit rábeszélnék vagy lebeszélnék arról, hogy miniszterelnök-jelölt legyen". A pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP a saját menetrendje szerint halad, december 12-én dönt a miniszterelnök-jelöltről. Leszögezte még, ha bárkivel külön tárgyalásokat folytatna, az azt jelentené, nem veszi komolyan a demokratikus folyamatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.