Kultúra

Megnyílt a vízilabda-relikviák tárlata

Megnyílt a vízilabda-relikviák tárlata

2009. szeptember 25., péntek
Megnyílt a vízilabda-relikviák tárlata

A honi vízilabda múltjának és jelenének több kiváló képviselője is ott volt csütörtökön annak a vándortárlatnak a megnyitóján, amely a sportág hazai históriájának legemlékezetesebb pillanatait adja vissza a kiállított relikviáknak köszönhetően.

A hazai szövetség főtámogatója, a Vodafone által meghirdetett gyűjtés eredményeképpen, a magyar póló nagyjainak és a vízilabda barátainak felajánlása révén egyedülálló, több mint 200 darabos kollekció állt össze, s kezdte meg négy várost érintő országjárását. Az első állomáson, a budapesti WestEnd City Centerben október 15-ig nyitva tartó kiállításon az emléktárgyak között látható

Kemény Dénes

szövetségi kapitány "ingtriója", az a három póló, melyben megmártózott a medencében a sydneyi, az athéni és a pekingi olimpiai aranyérmek megszületésekor. Játékosai közül

Madaras Norbert

a tavalyi ötkarikás torna döntőjében hordott fürdőnadrágját,

Biros Péter

pedig azt a 10-es számú, fehér vízilabdasapkát ajánlotta fel, melyben 3 gólt lőtt az amerikaiak elleni fináléban.

Gyarmati Dezső

és

Kárpáti György

, egyformán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázók szintén felbecsülhetetlen értékű ereklyékkel bővítették a gyűjteményt. A tárlat anyagában helyet kapott az 1964-es tokiói olimpia szovjetek elleni találkozóján használt labda, amely

Dömötör Zoltán

ejtése nyomán landolt a kapuban, minek köszönhetően lett olimpiai első a magyar válogatott. A relikviák sorában helyet kapott egy, az 1920-as évekből származó kuriózum: a több mint 80 éves vízilabdaszett egy úszódresszből és a hozzá tartozó sapkából áll, továbbá játékosok által dedikált fényképek, belépőjegyek, plakettek engednek bepillantást a magyar vízilabda történetébe, s látható mind a 73 eddigi magyar pólós olimpiai bajnok fotója is. A vándorkiállítás állomásai Budapest után: Eger (Agria Park, október 20.-november 2.),

Szeged

(Szeged Plaza, november 5-19.) és Székesfehérvár (Alba Plaza, november 23.-december 7.).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.