Két fegyveres rablást derítettek fel Szegeden egy nap alatt


Két fegyveres rablást is felderítettek a szegedi rendőrök egy nap alatt – közölte pénteken a város rendőrkapitánya sajtótájékoztatóján.
Zélity László
elmondta: mindkét ügyben megvannak a gyanúsítottak, akik közül többeket már előzetes letartóztatásba helyeztek. Az egyik rablás során valamivel több mint tízezer forintot zsákmányolt a három rabló, a másik során azonban nem sikerült pénzt szereznie a játék pisztollyal próbálkozó elkövetőnek. Az első esetről a kapitány elmondta: kedden éjfél előtt egy domaszéki pizzériába ment be három álarcos férfi. Egy fegyvernek látszó tárgyat szegeztek a pultos nőre, majd a kasszából elvették a benne levő tizenkétezer forintot és követelték a játékautomatában levő pénzt is. Miután azt nem tudta odaadni a nő, bezárták a mosdóba és elmenekültek. A három gyanúsítottból egyet elfogtak, a másik kettő ellen országos elfogatóparancsot adtak ki (
képeiket lásd ITT). A Mindszenten történő elfogás során megtalálták az elkövetésnél használt játék pisztolyt, illetve éles lőszereket is lefoglaltak. Az ügyben csoportosan elkövetett fegyveres rablás és lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés miatt is indult büntetőeljárás. A másik rablás szerdán a kora esti órákban történt - mondta el a sajtótájékoztatón Bakai Krisztián bűnügyi osztályvezető-helyettes. Az arcát törölközővel eltakaró fiatal férfi egy fegyvernek látszó tárggyal tért be egy újszegedi élelmiszerboltba és a kasszából megpróbálta kivenni a pénzt. A pénztáros és egy vevő azonban lefogta a kezét, és az ellenállás miatt zsákmány nélkül menekült el. A Tisza árteréből hamarosan előkerült a táska, melyben a fegyver és a törölköző mellett egy névre szóló iskolai füzetet is találtak a rendőrök, így azonosították a gyanúsítottakat. A szakképző iskolás huszonkét éves fiatalt a rendőrök csütörtök reggel a lakásán vették őrizetbe. Vizeletében a szakértő THC jelenlétét mutatta ki ezért ellene a fegyveres rablás mellett kábítószerrel való visszaélés miatt is lejárás indul. A rablás minősített esetében öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat - tette hozzá a százados. Emellett a rendőrség őrizetbe vett két olyan személyt, akik hat nagy értékű – egyenként hatmillió forintos - személygépkocsi eltulajdonításával gyanúsíthatók. Az elkövetők Bács-Kiskun és Csongrád megyében "dolgoztak", ahol a különböző fürdőkben strandolókat figyeltek ki és az őrizetlenül hagyott kulcsokat ellopva, elvitték az autókat is. A szegedi rendőrök a kiskunhalasi kollégákkal együttműködve bukkantak az elkövetők nyomára. Az ügyben három személyt hallgattak ki, egy harmincéves és egy harminchat éves kiskunhalasi férfit őrizetbe is vettek.