Közélet

Fidesz: a szocialisták magukkal foglalkoznak, nem az országgal

Fidesz: a szocialisták magukkal foglalkoznak, nem az országgal

2009. szeptember 5., szombat
Fidesz: a szocialisták magukkal foglalkoznak, nem az országgal

Az Fidesz szerint a szocialisták a vasárnapi választmányi ülésükön, ahogy az elmúlt hét évben, úgy most is csak magukkal foglalkoztak. Szijjártó Péter szóvivő szombati, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, az MSZP-nek az ország érdeke egyáltalán nem számít.

Mint fogalmazott, Magyarországnak sokkal súlyosabb problémái vannak annál, mint hogy éppen ki kerül be az MSZP ilyen-olyan bizottságaiba. Az MSZP képtelen megoldani Magyarország valódi problémáit, ezért az országnak mielőbbi változásra van szüksége – írta a Fidesz szóvivője. A legnagyobb ellenzéki párt ezzel arra reagált, hogy a szocialisták választmányi elnöke vasárnap bejelentette: az MSZP választmánya is jelölhet tagot a párt országos választási bizottságába.

Simon Gábor

azt közölte, hogy az MSZP választmánya részt vállalhat a választási időszakban a párt ideiglenes politikai kormányaként működő ovb tagjainak kijelölésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.