Írjon nekünk

Sport

Bonyhádi tornán szerepel a hétvégén az SZTE-Szedeák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Rangos, négycsapatos felkészülési tornán vesz részt szombaton és vasárnap a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák NB I/B csoportos férfi kosárlabdacsapata.

Az elmúlt hétvégén Hódmezővásárhelyen játszott két edzőmeccset Bonifert Domonkos legénysége: a hazaiaktól egypontos vereséget szenvedtek, a kecskemétiek kettes csapatát viszont magabiztosan verték a Gémes Levente nélkül felálló szegediek.

Most viszont már a népszerű „Lecsót” is a fedélzeten tudva szállnak harcba Bonyhádon az A csoportos Dombóvárral, az NB I/B Keleti csoportjában szereplő Bajával, valamint a Nyugati csoport egyik favoritjának számító rendező gárdával. A Tisza-partiak vezetőedzője azonban ezúttal sem elsősorban az eredményekre, hanem a mutatott játékra figyel majd.

„Teljes kerettel utazunk Bonyhádra, ahol a fő célunk, hogy minél jobban összecsiszoljuk a már eddig is gyakorolt taktikai elemeket. Jó erőfelmérőnek ígérkezik a viadal, hiszen három nagyszerű csapattal csapunk össze. A Bonyád a Paks fiataljait és kevesebb lehetőségeit kapó kosarasait szerepelteti, a Baja fiatal, feltörekvő alakulat két-három rutinos harcossal, a Dombóvár pedig az A csoport egyik meghatározó alakulatává vált az utóbbi időben. Nem tudom, hány légiós lép most pályára ellenfelünknél, de mindenképpen nagyon erősek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nemrégiben edzőmeccsen egy ponttal verték a hazai környezetben játszó Kecskemétet. Szeretnék mindenkinek sok játéklehetőséget adni a három összecsapáson, hogy lássam, kire hol és hogyan számíthatok majd a bajnokságban, illetve fontos szempont, hogy minél jobban beilleszkedjenek az új szerzemények, Gémes Levente, Molnár Miklós és Kovács Dávid” – fejtette ki Bonifert Domonkos.

A mester elárulta: a hét elején Nyilas István, Molnár Miklós és Gémes Levente is kisebb sérüléssel, Simándi Árpád pedig megfázással bajlódott, de valamennyiükre számíthat a bonyhádi tornán, melynek történéseiről természetesen beszámolunk majd a SZEGEDma.hu-n

A Szeged programja a hétvégi tornán:

szombat 12 óra: Bonyhád – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák
szombat 18 óra: Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Baja
vasárnap 10 óra: Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Dombóvár

Korábbi, még nem közölt eredmények:

Vásárhelyi Kosársuli – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 75-74 (19-23, 24-15, 15-14, 17-22).
A pontszerzők: Rezák (-), Molnár (12/6), Nyilas (20/9), Kovács D. (12), Varga D. (7), Simándi (11/9), Mészáros (2), Varga M. (-), Puszta (2), Szabad (8/3), Fülöp (-), Szél (-).

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Kecskemét 68-55 (19-8, 13-20, 19-13, 17-14).
A pontszerzők: Simándi (2), Molnár (11/3), Nyilas (25/15), Kovács D. (20), Varga D. (10), Rezák (-), Varga M. (-), Puszta (-), Szabad (-), Szél (-).

Sport

Átgázolt a Flensburg a fáradt MOL-Pick Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

A MOL-Pick Szeged 34-26-ra kikapott a Flensburg otthonában a VELUX EHF férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulójában.

Tovább olvasom

Hírzóna

A parasportról tartanak tematikus napot a móravárosi gimiben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Magyar Parasport Napja alkalmából.

Tovább olvasom

Sport

Joan Canellas: Nem örülnénk a Veszprémnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál