Egyetem

Bencés szakképző iskola indul Szegeden

Bencés szakképző iskola indul Szegeden

2009. szeptember 4., péntek
Bencés szakképző iskola indul Szegeden

Az eddig főként gimnáziumi oktatást – bizonyos vélemények szerint elitképzést – folytató pannonhalmi bencés iskola ettől a tanévtől három városban is szakképzéssel bővíti kínálatát. A szegedi telephelynek alárendelve működnek a hódmezővásárhelyi és mórahalmi képzőhelyek, ahol nappali és esti tagozaton szerezhetnek korszerű tudást a hallgatók, sok esetben ingyenesen.

Az oktatás terén több mint ezeréves magyarországi múltra visszatekintő bencés rend Miskolcon, Szegeden és Budapesten indítja el ingyenes szakmai képzéseit 14-18 év közöttiek és felnőtt korosztály számára.

Hardi Titusz OSB

, a Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium főigazgatója szegedi látogatása alkalmával úgy fogalmazott, igyekeznek használható szakmát tanítani a diákoknak, de ugyanilyen hangsúlyosnak tartja, hogy minden képzési formában érvényesüljenek a keresztény erkölcsi alapelvek. „Értelmes célokat szeretnék nyújtani a hallgatóinknak: szeressék és tanulják meg azt a szakmát, amivel boldogulhatnak az életben, de kapjanak egy erkölcsi iránymutatást is, ami segít abban, hogy becsületes szakemberekké váljanak.” – mondta el Titusz atya. Bár az iskola a katolikus hit elvei szerint tevékenykedik, mégsem csak vallásos hallgatókat várnak kurzusaikra. Az intézmények nyitva állnak mindenki előtt, aki elfogadja az itteni értékrendet és nevelési célokat.

Új nyitás az ország felé

Miért érdemes hozzánk jelentkezni?

...mert jól használható, Magyarországon és az Európai Unióban is elismert szakképesítéseket lehet szerezni, ...mert nálunk kihasználhatóak az iskolai rendszer előnyei (pl. diákigazolvány), annak hátrányai nélkül, ...és nem utolsósorban: mert nálunk az oktatás ezeréves hagyomány!

A bencés rend ezt a lépést egy új nyitásként kezeli. „Mivel megmaradtunk a nehéz időkben is, a sok év alatt felhalmozott tudást tovább kell adnunk, ez a felelősségünk és a hivatásunk” – fogalmazott a főigazgató. A most megnyitott képzőhelyekkel országos méretűvé fejlődött az eddig pannonhalmi oktatás. Az általuk kínált kurzusokkal a helyi igényeknek szeretnének megfelelni, Miskolcon például felzárkóztató képzést is szerveznek a hátrányos helyzetből induló tanulóknak, de lehetőség van felsőfokú szakképzéseken való részvételre és ezek szakmai vizsgáinak letételére is.

Szegeden marketinget, Mórahalmon angolt

Szegeden a Mars téri Gábor Dénes Gimnázium ad helyet a szakképző intézménynek. Amint

Bodnár Ágnes

igazgatótól megtudtuk, városunkban többek között irodai asszisztens, számítógép-szerelő, marketing- és reklámügyintéző, gazdasági informatikus, idegen nyelvi kommunikátor, pénzügyi szakügyintéző vagy kereskedelmi szakmenedzser szakképesítést szerezhetnek a tanulók, nappali és esti képzéseken egyaránt. Mórahalmon esti rendszerű képzésben kezdő és középhaladó angol nyelvi, valamint számítógép-kezelői tanfolyamokra lehet jelentkezni. A Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tagintézményeiről további információ olvasható az alábbi honlapokon:

http://phbences.hu/hu/szakkepzes

vagy

http://szakkepzes.phbences.hu

A kurzusokra ugyanitt lehet jelentkezni szeptember 15-ig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.