1990-ben akik elhitték, hogy egy jóléti fordulat következik majd be, biztos nem arra gondoltak, hogy a banán-jelenség korszakát felváltja egy más, ám mélységeiben nagyon is hasonló kor. Amikor a török gyártású, igen, gyártású csirkecombot, Hollandiába hajóztatják – gyakran magán a hajón készül a „pipiizé”, a tojástól egész a csomagolt formátumig –, onnan pedig kamionnal hozzák Kelet-Közép-Európába, ahol a szocializmus banán-jelenségének tyúkszemei épp, hogy meggyógyultak a nyugdíjasok lábujjain, most azonban újra taposnak reájuk néhányat.
„Répa szólt, hogy jön banán, tesz majd félre” – mondta apám a nyolcvanas években édesanyámnak, a Rózsa utcai tízes negyedik emeltén. Másnap pedig ballagtunk le kézen fogva; húgom a ballján, én a jobbján csüngtem. A Diófa ABC üzletvezetőjének a beceneve volt Répa, talán Répásy, vagy Répássy családnév miatt, de a lényeget tekintve mindegy is. Mert ami itt a hétköznapi szocializmus szubsztanciáját, az aranykalit biztonságán túli világ valóságát, s megvalósulatlanságát, magának a kényszerű korlátoknak a megjelenését szimbolizálja: a banán. Banánvásár 1990 előtt. „Répa szólt, hogy jön a banán, tesz majd félre.” Lesz tehát déli gyümölcsünk, egy csepp nyugat, mediterránum, és megússzuk a sorban állást, kiváltságosként, magát a boltvezetőt ismervén, pult alól kapunk egy tucatnyi édes sárgakanyart, amit majd hetekig beosztunk, s minden egyes héjlehúzás eszünkbe juttatja… mit is?
Egy ismerősöm a “magyar üzletlánc” mottót magáénak tudó CBA-üzletek egyikében dolgozik. Részleg- vagy mifene vezető, áraz, beszerez, kapcsolatot tart miegymás. Ő mesélte, hogy van náluk egy csirkecombakció, ami most péntekig tart, ötszáz forint körül van egy kiló (máshol 800 forint közeli ez a szám). Mesélte, hogy neki is be kellett állni a hentespult mögé, ahol majd’ huszonöt méteres sor állt. Reggel héttől délután háromig másfél tonna csirkecombot adtak el, más-fél-tonna. Az egyik nyugdíjas nénitől, aki mikor tíz kilót kért, megkérdezte ismerősöm, hogy elbírja-e egyáltalán: “ne féltsen engem aranyoskám, ezt haza bírom vinni” – válaszolta. A baromfidarabok Hollandiából érkeztek, rajta is van a csomagoláson az NL jelzés, és az ügyről a Világgazdaság Online is beszámolt nemrégiben. De a konkrétumnál számomra sokkal érdekesebb a jelenség, aminek katalizátora csak a csirkecomb most, éppúgy, ahogy egykor a banán volt. Más kor, más államrend, de ugyanaz a függés, korlátok, aranykalit. 1990-ben akik elhitték, hogy egy jóléti fordulat következik majd be, biztos nem arra gondoltak, hogy a banán-jelenség korszakát felváltja egy más, ám mélységeiben nagyon is hasonló kor. Amikor a török gyártású, igen, gyártású csirkecombot, Hollandiába hajóztatják – gyakran magán a hajón készül a „pipiizé”, a tojástól egész a csomagolt formátumig –, onnan pedig kamionnal hozzák Kelet-Közép-Európába, ahol a szocializmus banán-jelenségének tyúkszemei épp, hogy meggyógyultak a nyugdíjasok lábujjain, most azonban újra taposnak reájuk néhányat. Olyan csillagosat, európait, Európa kapujához illőt. Európai tyúkszem, ah. A fiatalokén még csak bőrkeményedés… Aztán miközben Európa Kapujának tövében, a hétvégi grillezés, csirkecombevés utáni sziesztán, két fröccs között figyelem majd, ahogy anyám a lábujjait masszírozza, eszembe jutnak a banánhéjlehúzások 1990 előttről, hogy mi az, ami, és hogyan is változott.
