Táltosok és szentek

Az elmúlt hétvégén volt a szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony-templom búcsúja. Miért fontos ünnepe ez a szegedi és a délvidéki katolikusoknak? Leginkább azért, mert a török megszállás és az azzal egy időben a régióban jelentkező reformáció idején (a tizenhatodik–tizenhetedik században) évszázadokig ez a templom volt a dél-alföldi országrész magyar katolikusainak spirituális központja.

Az iszlám vallású törökök megtűrték uralmuk idején a vagyontalan, saját magukat koldulásból fönntartó, ingyen prédikáló, tanító és gyógyító ferenceseket. A Szent Ferencet követő barátok és atyák így itt, Alsóvároson nyugodtan hirdethették az evangéliumot, végezhették a Krisztushívő katolikusok szertartásait, sőt nevelhették a szögedi népet (a protestánsok által akkoriban igencsak ellenzett módon) a Magyarok Nagyasszonya, Szűz Mária jámbor tiszteletére. Nem véletlen, hogy az alsóvárosi templom Mária-főoltárának könyörgő fölirata a „szögedi segítőnek” (Auxiliatrix Szegediensis) nevezi Jézus anyját. Bizony, ránk fér a segítség. Annál is inkább, mert az alsóvárosi búcsú hétvégéjén (amely alkalommal a templomban szentmisén résztvevő hívek szentgyónás és az Oltáriszentségben való részesülés, s a pápa szándékára elmondott imádságok után időleges büntetéseikből elengedést – búcsút – nyernek) a város egy kevésbé patinás részén, Új-Rókuson a Vértó mellett sajátos emlékművet avattak. A tomboló (persze, hogy tomboló, hiszen mind politikailag, mind üzletileg megéri) újpogányság megnyilvánulásaként Koppány állítólagos leszármazottjának telefonon keresztül adott áldásával. Az úriember, aki – vélhetően a katolicizmus Magyarország prímása méltóságának analógiájára – Magyarország főtáltosának nevezi magát. A nagy kérdés: miért van szükség főtáltosokra, archaizáló, történetlen, szinkretista rituálékra? Persze – jön majd a válasz –, az ősi magyar tradíciók miatt. Csakhogy a szegedi nép ősi magyar hagyománya, hogy a török veszedelem, a pestis, a himlő, a kolera, a tűzvész és az árvíz idején Szűz Máriához könyörög. Imádkozik hozzá, fogadalmat tesz neki. A szegedi népélet és a magyar szakrális néprajz legnagyobb kutatója, Bálint Sándor (szombaton volt születésének százötödik évfordulója, vajon az ősi magyar hagyományhoz ragaszkodók megemlékeztek róla?) Ünnepi kalendárium című kétkötetes munkájában – többek között – az egész Máriához fűződő magyar nép hagyományvilágot bemutatja. Szóval inkább a szegediek által évszázadokon keresztült gyakorolt hagyományt kellene követni (az alsóvárosi búcsújárást), nem pedig a mondvacsinált táltosokat…