Velő Miklós maradt a Fidelitas szegedi elnöke

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

velomiklosTisztújító közgyűlést tartott szerda este a szegedi Fidelitas. Az ülésen újra Velő Miklóst választották a szegedi szervezet elnöknek, aki 2008 óta vezeti a csoportot. Az alelnökök közül Arany Katalin kommunikációs és csapatépítési, Somodi Márton operatív feladatokat lát el, míg Oláh János a középiskolások érdekképviselője lett.

„2002 óta kiszámíthatatlanná vált a fiatalok pályakezdési, családalapítási és megélhetési lehetősége. A Fidelitas arra kéri a városvezetést, ne nehezítse tovább a szegedi fiatalok helyzetét, ne zárjon be több általános és középiskolát, óvodát, ne drágítsa tovább a tömegközlekedés díját. Hét éven át vártuk az MSZP-től, hogy cselekedjen a fiatalokért, most már jobban örülnénk, ha maradék idejében inkább semmit sem tenne!” – fogalmaz közleményében az újraválasztott elnök.

Velő Miklós nyilatkozatában kiemeli: az elmúlt időszakban a Fidelitas szegedi szervezete számos területen hallatta hangját: „Ott voltunk a Deák Ferenc utcai óvoda bezárása ellen tiltakozók között és az M43-as autópálya Szegedet elkerülő szakaszának megépítését, a közterületi sportpályák felújítását, az előrehozott választásokat követelők között. Aktívan kivettük részünket az európai parlamenti választási kampányból. Külön öröm számunkra, hogy az országban az egyik legerősebb határon túli kapcsolattal rendelkezünk, a vajdasági barátaink rendszeres résztvevői programjainknak, áprilisban pedig a belgrádi parlamentben jártak szegedi fidelitasosok. Nagy előrelépésnek tartjuk az ifjúsági problémák szempontjából, hogy az országban eddig egyedülálló kezdeményezésként Szegeden alakult meg a Csongrád Megyei Ifjúsági Fórum 27 ifjúsági szervezet részvételével. A csapatépítés szempontjából fontosnak tartjuk, hogy sikerült elindítaniuk a Pince Clubbot, amely a fiatalok közösségi színtereként is funkcionál, és ahol havonta megrendezendő bulikat és beszélgetéseket tarthatunk. Jótékonysági akcióink közül kiemelhető, hogy a lelkes adakozóknak hála rengeteg játékkal lephettük meg karácsonykor a szegedi gyermekkórház betegeit.”

A Fidelitas szegedi szervezetének elnöki tisztségét 2008. október 30-a óta betöltő Velő Miklós 17 esztendős, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanulója magyar-történelem tagozaton.

Előző sztori

Csaknem egymilliárdból fejlesztik a Csongrád megyei szakiskolákat

Következő sztori

Vándorkiállítás: A moldvai csángók évszázadai