Közélet

Reök-kávézó: elhúzódó jogvita várható?

Reök-kávézó: elhúzódó jogvita várható?

2009. július 15., szerda
Reök-kávézó: elhúzódó jogvita várható?
kavezo
A Reök-kávézó ügyében, ahogy azt a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság állásfoglalását követő cikkünkben ígértük, felkerestük a kávézót bérlő cég képviselőjét, hogy meghallgassuk álláspontját. Előtte annak a májusi közgyűlésnek a jegyzőkönyvéből szemezgettünk – a város álláspontját érzékeltetve –, ahol az önkormányzat utoljára módosította a bérleti szerződést.

A szentendrei székhelyű Mediterrán Investement Zrt. 2007 nyarán nyerte el a kávézó üzemeltetésének jogát húsz évre. Az átadás többször csúszott, a cég szerint azért, mert nem a pályázatban leírt műszaki állapotban vették át az ingatlant, amiről ők nem tehetnek. A szóban forgó közgyűlésen

Balogh László

független önkormányzati képviselő adott hangot azon aggodalmának, hogy mivel a módosított szerződés szerint a város elengedi a cég egyéves bérleti díját, közel tízmillió forintot von el a Reöktől. Azzal vádolta

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármestert és

Pintér Ferenc

(MSZP) jogi bizottsági elnököt, hogy ők korábban a tízmillió forint elengedése mellett kardoskodtak. Ekkor hangzott el

Botka László

szocialista polgármester válaszában, hogy az elmúlt hónapokban komoly jogvita alakult ki a bérleti jogot megszerző vállalkozás és a város között, hiszen a vállalkozó szerint jóval több beruházásra van szükség, mert olyan műszaki problémák adódtak az átadáskor, amiket nem tartalmazott a pályázat (a Reök-palota felújítása során olyan közművek sérültek – például a fűtési rendszer –, amit sok millió forintba kerül kicserélni). Erről a jogvitáról a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság is három alkalommal tárgyalt.

Mózes Ervin

főjegyző az említett közgyűlésen hozzátette, nincs szó arról, hogy a jogi bizottság valamilyen értelemben kedvezett volna egy vállalkozónak a kötelezettségeivel szemben. A jogvita lényege, hogy a vállalkozó pályázattal bérleti jogot nyert és azt a kötelezettséget is megkapta, hogy az épületet adott határidőre állítsa helyre az építési engedélynek megfelelően, és adott időtől bérleti díjat kell fizetnie. Ezen szerződésnek fontos eleme az, hogy milyen állapotban kapja meg az épületet a vállalkozó – márpedig az nem abban a műszaki állapotban vette át, mint ahogyan ezt korábban rögzítették. „Ez sem a Reök-palota, sem más felelősségi körébe nem tartozik. Ezek tények” – olvasható a jegyzőkönyvben.

Csökkenetet üzemmód és csend a Reök-kávézóban

A jegyzőkönyvből szemezgetett fent leírt vitafoszlányok után módosították tehát a szerződést, ezúttal a július 3-i dátumot megjelölve a kávézó és étterem nyitásaként. Csakhogy a nyitás nem ment zökkenőmentesen. Ahogy arról keddi cikkünkben beszámoltunk, a Reök-kávézónak még mindig nincs meg minden engedélye, és csökkentett kínálattal üzemel csak. Ezért kedden úgy foglalt állást a jogi bizottság, hogy nem teljesítette a cég a módosított szerződés feltételeit sem – ami könnyen jelentheti akár azt is, hogy mégiscsak ki kell fizetni a tízmillió forintot, vagy hosszú pereskedés kezdődhet. A találgatások elkerülése végett ígértük azt előző cikkünk végén, hogy felkeressük a cég képviselőjét.

Elekes Zoltán

készségesen fogadott, de az ügyben semmilyen nyilatkozatot nem kívánt tenni. Várható még a pénzügyi bizottság állásfoglalása is, de a szabadságok miatt konkrét időpontról nem tudunk beszámolni. Az ügyre természetesen, amint új fejlemények merülnek fel, visszatérünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.