Írjon nekünk

Közélet

Plázaprogram a fiatalok érdekében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/martongabor.jpg

Megjelent:

A bevásárlóközpontokban csellengő fiatalok számára szerveztek közösségi foglalkozásokat az ország három nagyvárosában civil szervezetek és az Országos Bűnmegelőzési Bizottság együttműködésében. A szegedi plázát nem keresték ezen akció kapcsán, de hasonló kezdeményezéseknek itt is teret adnak.

Több ezer fiatalt mozgattak meg az Országos Bűnmegelőzési Bizottság támogatásával szervezett, ún. „plázaprogramok”, melyek fő célja a bevásárlóközpontokban sokszor céltalanul lófráló fiataloknak hasznos, értelmes, fejlesztő időtöltést biztosítani. A napjaikat egyedül vagy bandákhoz csapódva töltő, unatkozó fiatalok gyakran nem tudnak bánni rengeteg szabadidejükkel, ezért egyre izgalmasabbnak tűnő, és sokszor veszélyes elfoglaltságok után néznek. Ennek jellemző példái az üzletekben vagy közterületeken végzett kisebb-nagyobb rongálások, károkozások, a heccből bejelentett bombariadók vagy lopások.

Versírás és matek korrepetálás

A most befejeződött programban részt vett bevásárlóközpontok (Tatabánya, Győr és Kecskemét) a civilek rendelkezésére bocsátották szabad belső tereiket, amelyekben Valentin napi szerelmesversíró-versenyt, húsvéti ajándékkészítést, sakkversenyt, kézműves-foglalkozást vagy – ahol éppen  arra volt igény – matematika-korrepetálást tartottak. A plázák vezetői szerint a rongálások száma mérhetően csökkent a bekapcsolódó helyszíneken, ezért örülnének, ha ezek nem egyszeri kezdeményezések maradnának.

A bűnmegelőzési bizottság szakemberei is bíznak a folytatásban, hiszen a most összegyűlt rengeteg tapasztalatot szeretnék hasznosítani a jövőben is. Az akciót csaknem 21 millió forintnyi pályázatból finanszírozták, mely csaknem teljesen az adófizetők által felajánlott egy százalékokból származott. Az anyagi háttér előteremtését megnehezíti az a törvénymódosítás, mely szerint bűnmegelőzésre jövőre már nem fordítható támogatás az egy százalékokból.

Szegeden más formában működik

Magyar Márk, a Szeged Pláza marketing igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy ők ebben a programban nem vettek részt, de már több alkalommal adtak teret a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság által szervezett hasonló, egy-egy napos bűnmegelőző akcióknak. Az itteni plázában nem jellemző a károkozás, inkább csak a ruha- és cipőboltokban fordulnak elő kisebb lopások, melyek jó részét a biztonsági kamerák felvételeinek és a rendőrséggel kialakított jó kapcsolatnak köszönhetően fel is tudják deríteni.
A marketing igazgató szerint Szegeden a nyár csendesebb időszaknak számít, általában nem ilyenkor magasabb a plázában lévő fiatalok száma, hanem a tanév, az egyetemi időszak idején.

Kommentek

Hírzóna

Havas Boldogasszony ünnepét tartják Szeged–Alsóvároson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/martongabor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Augusztus 3-án kezdődik a nagybúcsú.

Tovább olvasom

Közélet

Ismét Pesten járt az ikonikus szegedi szélhámos?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/martongabor.jpg

Megjelent:

A Nagyállomáson látták a magát mozgáskorlátozottnak kiadó szélhámost.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már épül a Sándorfalva és Ópusztaszer közötti kerékpárút

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/martongabor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hat hektárnyi fát vágnak ki a nyomvonalon.

Tovább olvasom

Aktuál