Bulvár

Most egy villamosvezetőre támadtak Szegeden

Most egy villamosvezetőre támadtak Szegeden

2009. július 19., vasárnap
Most egy villamosvezetőre támadtak Szegeden

Nem akart a 4-es villamos vezetője felengedni egy érvénytelen jegyeket felmutató párt a járműre, mire azok a villamosvezetőnek estek. Július 13-án egy ittas utas a Tisza Volán helyi járatán támadta meg a sofőrt. A helyi Volán vezérigazgatója akkor azt mondta, hogy ritka náluk az ilyen tettlegesség, Dózsa Gábor, az SZKT vezérigazgatója azonban ennek épp az ellenkezőjét nyilatkozta az Indexnek a villamoson történtekkel kapcsolatban.

A villamosvezető megtámadása dél körül történt, mert a vezető nem akarta a járműre engedni az érvénytelen menetjeggyel felszálló férfit és nőt, emiatt szóváltás alakult ki közöttük - mondta

Szenti Szabolcs

a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A nő a nála lévő táskával fejbe verte a jármű vezetőjét, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A helyszínre érkező rendőrök az elkövetőket őrizetbe vették, s közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult velük szemben eljárás - tette hozzá a szóvivő.

Dózsa Gábor

, a Szegedi Közlekedési Kft. igazgatója az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy nem ez az első ilyen eset, ilyenkor általában automatikusan feljelentést tesz a cég. "A sofőrökkel évente egyszer történik komolyabb atrocitás. Különben az ellenőrökkel és a parkolóellenőreinkkel fordul elő gyakrabban"– tette hozzá. A július 13-i esettel kapcsolatban, mikor a Tisza Volán Zrt. egyik sofőrére támadt rá egy ittas utas Szegeden a 21-es buszon, a cég vezérigazgatója azt nyilatkozta a Délmagyarországnak, hogy "évekig egyetlen ilyen eset sem volt, de az utóbbi időben négy hasonló incidens történt."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.