Egészség

A hasnyálmirigy tudósai gyűltek össze négy napra Szegeden

A hasnyálmirigy tudósai gyűltek össze négy napra Szegeden

2009. július 1., szerda
A hasnyálmirigy tudósai gyűltek össze négy napra Szegeden

A hasnyálmiriggyel kapcsolatos megbetegedések több mint ötven százaléka összefügg az alkoholfogyasztással - fogalmazott szerdán a Liverpoolban dolgozó Ole Petersen, az Európai Hasnyálmirigy Társaság (EPC) korábbi elnöke, az MTA tiszteletbeli tagja a szervezet éves konferenciáját megelőző szegedi sajtótájékoztatón.

A több mint ötszáz orvos és kutató - akik közt a világ összes nagynevű szakembere jelen van - háromszáz fölötti előadást hallgathat meg. A konferencia két fő témája: az alapkutatás - mely megelőzi a klinikai gyógyszerkutatást -, illetve a klinikai vonatkozások. Olyan élettani jellegű problémákat elemeznek, mint a hasnyálmirigy-gyulladás és a hasnyálmirigy-rák.

Hegyi Péter

- aki magyarként 1988 óta először töltheti be az EPC elnöki tisztét - az MTI-nek a hasnyálmirigy megbetegedéséről elmondta: súlyos következményei vannak, és sokszor halálhoz vezet. A hasnyálmirigy-rák az egyik legrosszabb daganattípus, melynek túlélési esélye a diagnózis felállítását követően 5 százalék alatt van. Ez talán az egyetlen rákfajta, melynek kutatásában az utóbbi tíz évben nem értek el lényeges előrelépést. A konferenciát is azért rendezik meg minden évben, hogy a legfrissebb eredményeket megvitassák, és mielőbb jelentős változás történjen. A betegség kialakulásában sok olyan tényező van, melyet a páciens befolyásolhatna: ilyen például a dohányzás, a túl zsíros ételek. Emellett a vírusok és a krónikus gyulladások is hatással lehetnek rá, valamint befolyásolhatja a genetikai háttér. A világban jellemzően ezer emberből egy megbetegszik ebben, viszonylag nagy tehát a páciensek száma, a túlélési mutatók viszont nem túl jók. A klinikai tünetek többsége más betegségre is utalhat. Ezek közt van a hasi diszkomfort érzés és a hátfájdalom, viszont sok esetben első tünetként, ok és fájdalom nélküli sárgaság vagy hirtelen fogyás jelentkezik. Sajnos ez azon rákfajták közé tartozik, melyeknél mielőtt az elsődleges daganat tüneteket okozna, már jelentkeznek az áttétek - hangsúlyozta a szakember. A hasnyálmirigy betegségek közt az egyik fő terület a rák, de nagy százalékban van jelen a hasnyálmirigy gyulladása is. Sokan a túlzott alkoholfogyasztás miatt akut vagy krónikus hasnyálmirigy-gyulladásban szenvednek. Ennek szintén magas a halálozási aránya, de ebben a betegségben az elmúlt évtizedben jelentős eredményeket értek el. Nagy áttörés volt például

Takács Tamás

és

Papp Ákos

professzorok speciális táplálási módja. A jejunális táplálás során egy szondát vezetnek be a bélrendszerbe, mely kikerüli a hasnyálmirigy kivezető csövét, és sokkal több energiát és ionokat tud biztosítani, mint a vénás táplálás. Ezzel lényegesen javul a betegek állapota. Korábban a súlyos hasnyálmirigy-gyulladás halálozási aránya 40 százalék volt, mára ez 5 százalék körülire csökkent. A megfelelő életmóddal a betegségek jelentős része kikerülhető lenne, de a genetikai érintettség így is kockázat - tette hozzá Hegyi Péter. A konferenciát minden évben máshol tartják, korábban Barcelona, Párizs, Liverpool adott otthont neki, a következő pedig Stockholmban lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.