Közélet

Vajdaságba került az Európai Polgár Díj

Vajdaságba került az Európai Polgár Díj

2009. június 21., vasárnap
Vajdaságba került az Európai Polgár Díj

Becsey Zsolt volt európai parlamenti képviselő adta át az Európai Polgár Díjat Nádi Karolinának, a délvidéki Emberi Jogi Központ aktivistájának, megköszönve a vajdasági magyarságért végzett áldozatos munkát – számolt be az eseményről a VajdaságMa hírportál.

Az Európai Parlament az emberi jogok védelmében kifejtett tevékenységéért tüntette ki a civil szervezetet, amelynek a széles körű munkájáról készült filmet is bemutattak az ünnepi rendezvényen a szenttamási városháza dísztermében. A település polgármestere,

Branko Gajin

köszöntőjében a toleranciát és a békés együttélést emelte ki.

Nagy Ferenc

szabadkai magyar főkonzul

Sólyom László

köztársasági elnök gratulációját tolmácsolta az Emberi Jogi Központ tagjainak,

Becsey Zsolt

pedig a szervezet néhány akciójának részeseként saját tapasztalatai alapján is méltatta

Nádi Karolináék

munkáját, mely sok téren segítette a vajdasági magyarok helyzetét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.