Európaiak európai szemmel – előítéletek humoros képregényekben Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az olaszok kicsik, a belgák gömbölydedek, a németek ki vannak párnázva, a svédek szőkék, az írek vörösek, a spanyolok feketék, a franciák pedig mindig sapkát hordanak – csak néhány azokból az előítéletekből, amelyek visszaköszönnek az Európaiak európai szemmel című, keddtől Szegeden látható kiállítás képregényein.

A Szegedi Alliance Francaise közreműködésével a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében látható tárlaton az uniós országok alkotói ezúttal képregényben mondják el, mi jut eszükbe nekik, vagy általában honfitársaiknak a többi állam lakóiról.
A száz képből álló, jól ismert közhelyeket és előítéleteket felvonultató humoros válogatás a belgákat például a sült krumplival, a franciákat a nyers tejből készült sajtokkal és a békacombbal, a hollandokat pedig a nyers hallal párosítja. A lengyelek “természetesen” vodkával tankolnak, a skótok whiskyvel, s hogy a többiek – mások szerint – mit isznak, megtudja az, aki június 17-ig ellátogat a tárlatra.
A kiállítással a szervezők nem próbálták meg sem a közhelyek teljes tárát, sem a huszonhét tagország teljes képregény-palettáját bemutatni. A képek kiválasztása során az egyetlen kritérium az volt, hogy a szerző és téma ne ugyanazon országból származzon – hangzott el a megnyitón.
A képregény mindig is jó lehetőséget adott a nemzetközi kapcsolatok kifejezésére – hangsúlyozta Eric De Clercq, a belga Vallónia tartomány gazdasági-kereskedelmi attaséja megnyitó beszédében, hozzátéve, hogy a tárlat az unió tagországaival együttműködve készült el.
Elmondta, hogy a kiállítás ötletgazdája Jean Auquier, a brüsszeli képregénymúzeum igazgatója volt, aki a különböző nagykövetségek kulturális osztályaihoz fordult segítségért.
A tárlat Európában már több helyen, köztük a belga fővárosban is látható volt. Magyarországon a Frankofónia Ünnepe című programsorozat keretében a budapesti Francia Intézetben már kiállították a válogatást.

Előző sztori

Hátország: Százszázalékos Volán-hétvége

Következő sztori

Hosszú várakozás a magyar-román határon – a magyar kormányhoz fordul Románia