Egyház

Harangszentelés Mórahalmon

Harangszentelés Mórahalmon

2009. május 23., szombat
Harangszentelés Mórahalmon
harangszenteles3

Két új harangot szentelt fel bérmálással egybekötött ünnepi szentmisén Kiss-Rigó László püspök Mórahalmon. A hívek adományaiból elkészült harangok Páduai Szent Antal és Szent Imre tiszteletére lettek felszentelve, a munkát az őrbottyáni Gombos Miklós mester és munkatársai végezték.

A több éve elrepedt harangok újraöntéséről egy évvel ezelőtt döntött az egyházközségi képviselő-testület. A Szent László tiszteletére készült négy mázsás nagyharang - mely általában délben szólal meg - jó állapotban volt, így csak a két kisebbet kellett kicserélni.

Joó Balázs

plébános akkor gyűjtést hirdetett, melynek eredményeképpen elkészülhetett a 4,5 millió forintba kerülő két új harang: a Szent Imre hercegről nevezett 80 kg-os lélekharang, mely halottakért szól, és a Páduai Szent Antal tiszteletére öntött, 215 kg-os harang, mely a misék kezdetét jelzi a városban. A Szent László templom kapuja előtt reggeltől az ünnepi szentmise kezdetéig bárki megcsodálhatta a virágkoszorúval feldíszített új harangokat. Az összegyűlt mórahalmiak és vendégeik előtt

Kiss- Rigó László

megyéspüspök szentelte fel és áldott meg ezeket.

harangszenteles1

A harangöntéshez legnagyobb összeggel hozzájáruló mórahalmi önkormányzat nevében

Nógrádi Zoltán

polgármester tartott ünnepi köszöntőt, mely során kiemelte, hogy a harang nemzetünk történelme során mindig kiemelt jelentőséggel bírt. A hívőket és a hitetleneket egyformán megszólítja a harangszó, így ez a hang nemzeti összetartozásunkat és közösségünket is jelképezi - fogalmazott a polgármester. Miután a Szent Antal harangot felhúzták a toronyba, a hívek bevonultak a templomba, ahol az ünnepi szentmise keretében a püspök ötven fiatalnak és felnőttnek adta fel a bérmálás szentségét. A mise végén a templomból kilépőket már az ez idő alatt szintén helyére került Szent Imre harang a másik kettővel együtt köszöntötte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.