Közélet

Az MSZP EP-képviselőjelöltje a fák árnyékában

Az MSZP EP-képviselőjelöltje a fák árnyékában

2009. május 21., csütörtök
Az MSZP EP-képviselőjelöltje a fák árnyékában
eupksajtaj

A Stefánia sétányán, az egykori sajtóházzal szemben felállított sátor alatt mutatkozott be az MSZP régi-új EP-képviselőjelöltje, Hegyi Gyula. A brüsszeli képviselő Tóth Károly, a belváros szocialista képviselője és Kozma József, az MSZP szegedi szervezete elnökének a társaságában beszélt az uniós választásról s a szocialisták programjáról.

A sajtótájékoztatón először

Kozma József

mondott néhány szót az EP-választás tétjéről, amit szerinte a Fidesz szándékosan elferdít. „A tét ma az, hogy az uniós források továbbra is hatékonyan megjelenjenek országunkban, s ennek érdekében erős magyar képviselet álljon föl Brüsszelben. Ezzel szemben van olyan politikai erő, amely belpolitikai jelentőséget hangsúlyoz, a hatalom megszerzésére használva az EP-kampányt is. Ennek a félreértelmezett kommunikációnak megvan az a veszélye is, hogy folyamatban lévő támogatási szerződéseket bukhatunk el" - így Kozma. Kozma ezután bemutatta

Hegyi Gyulát

, kiemelve, hogy nem véletlen a zöld terület megválasztása, hiszen egy olyan képviselőről van szó, aki a környezetvédelemben komoly sikereket ért el.

A környezetvédelem a szocialisták zászlóshajója

Az MSZP képviselőjelöltje először ismertette, hogy a 25 milliárdos magyar EU-s forrásnak 20%-át használtuk környezetvédelemmel kapcsolatos beruházásra. Ezek a nagyobb projektek három csoportba sorolhatóak: az ivóvíz arzénmentesítése, a szennyvíz- és a hulladékkezelés. Elmondása szerint a szocialisták kemény harcot vívtak azért is, hogy a verespataki bányaberuházás ne valósulhasson meg, dolgoznak továbbá azon is, hogy a rákkeltő anyagokat kivonják a termékekből. Nagy sikernek könyveli el a képviselő azt, hogy országunkba nem kerültek be a génmódosított élelmiszerek. „A panelprogram után két területet szeretnének az EU által támogatott fejlesztések közé bevonni" - tette hozzá a képviselőjelölt. „Egyik a távhő rendszerének korszerűsítése, a másik pedig a főként falun épült sátortetős magánházak felújításának támogatása" - tette hozzá. Hegyi megemlítette azt is, hogy a néppárti, fideszes

Becsey Zsolttal

sok kérdésben tudtak együtt dolgozni, azt viszont nem tudja, hogy az új, környezetvédelemért felelős Fidesz-jelölt,

Áder János

alapfokú német nyelvtudásával hogyan tud majd vele hatékonyan együtt lobbizni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.