Közélet

Szili Katalin megsértette a választási törvényt

Szili Katalin megsértette a választási törvényt

2009. április 24., péntek
Szili Katalin megsértette a választási törvényt

A mai nap folyamán már több médium beszámolt arról, hogy a pécsi időközi önkormányzati választáson a szocialista polgármesterjelölt megsértette a választási törvényt, mivel plakátján a „...szavazzon az Összefogás jelöltjére" kifejezésben a nagybetűvel írt összefogás szó megtévesztésre ad okot, hiszen felirat azt is sugallja, hogy Szilit Katalint az Összefogás Pécsért Egyesület is támogatja, miközben ennek épp ellenkezője igaz...

A helyi választási bizottság adott helyt az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke,

Kővári János

beadványának. A grémium szerint

Szili Katalin

és az MSZP megsértette a választási törvény jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét, mert a szó nagy kezdőbetűvel írásával olyan látszatot keltett, mintha Szili egy ilyen nevű szervezet, mozgalom jelöltje lenne. A pécsi politikai közéletben azonban nincs az Összefogás Pécsért Egyesületen kívül más szervezet, melynek nevében az Összefogás szó szerepel. Az indoklásban a fentiek mellett még az is szerepelt, hogy az egyesület több fórumon, folyamatosan hangoztatta, hogy

Páva Zsoltot

, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.