Írjon nekünk

Sport

Már a második az FK 1899 Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A labdarúgó megyei III. osztály hétvégi 16. fordulójában újabb győzelmet aratott az FK 1899 Szeged, s mivel az Algyő II. – Szatymaz rangadó hazai sikerrel végződött, a kék-feketék a szatymaziakat megelőzve előreléptek a második helyre.

Hüvös Gábor játékos-edző így értékelte az öttömösiek elleni győzelmet a SZEGEDma.hu-nak: “Teljes sorral, a legjobb összeállításunkban léphettünk pályára, amit érezni is lehetett játékunkon. Még a padon is olyanok ültek, akik más megyei III. osztályú gárdákban alapembereknek számítanának. Ennek megfelelően mindenkinek igyekeztem lehetőséget adni a bizonyításra. Gondot okozott a két korai sérülés, Kránicz és Joszt kiválása, ám szerencsére minőségi játékosokat tudtam helyettük a pályára küldeni, így a teljesítményünkben nem volt érzékelhető visszaesés. Bízom benne, két sérültünk felépül majd a következő fordulóra.

Úgy éreztem egyébként, hogy a hirtelen meleg rányomta a bélyegét a mérkőzésre, kicsit álmosan kezdtünk, szerencsére jobban alkalmazkodtunk a külső körülményekhez, mint az öttömösiek, akik hamarabb elkészültek az erejükkel. Jól koncentráltunk, s mintegy ötvenszázalékos helyzetkihasználásunknak is köszönhetjük az újabb sikert. A csapat nevében köszönöm népes szurkolótáborunk buzdítását! Most várjuk a fegyelmi bizottság döntését: ha számunkra kedvező ítélet születik, nagy lépést teszünk a feljutás felé.”

Az FK 1899 Szeged a következő fordulóban április 11-én a kilencedik Cartel Balátya otthonában lép pályára. Ha minden igaz, addigra – egészen pontosan csütörtökön – döntés születik a félbeszakadt FK – Szatymaz mérkőzés sorsáról is.

A labdarúgó megyei III. osztály 16. fordulójában:

FK 1899 Szeged – Öttömös SE 4-1 (1-0).
FK 1899 Szeged: Brunczvik – Meszes, Hüvös, Havas, Burzon – Halász (Fodor I. 46′), Nagy (Hulánszky 60′), Kránicz (Lednitzky 20′, Murányi 60′), Joszt (Túróczi 4′, Majoros 73′) – Holecska, Ács. Játékos-edző: Hüvös Gábor.
Öttömös SE: Tanács – Veress, Bata F., Fodor, Kisfaludy, Dósa, Horváth T., Horváth A., Krisztin, Hatvani (Bata T. 67′), Masa (Pálfi 65′).
Sárga lap: Lednitzky, ill. Horváth T., Horváth A.
Gólszerző: Kránicz 14′, Holecska 60′, 76′, Ács 63′, ill. Bata T. 81′.

Az állás 16 kör után: 1. Algyő II. 41 pont, 2. FK 1899 Szeged 31 pont (15 meccs), 3. Szatymaz 30 pont (15 meccs), 4. IKV Alsóváros 30 pont, 5. Pusztamérges 24 pont, 6. Szegvár 24 pont.

Sport

Megvan az olimpia új időpontja!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az elnevezés továbbra is Tokió 2020 lesz.

Tovább olvasom

Sport

Nincs fertőzött a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Jelenleg mindenki egészséges.

Tovább olvasom

Hírzóna

Tokió 2020: három héten belül döntenek az új időpontról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) várhatóan három héten belül dönt a jövő évre halasztott tokiói ötkarikás játékok pontos dátumáról.

Tovább olvasom

Aktuál