Labdarúgás: Simán győzött a Honvéd Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

tiszavolanhonved13Már 45 percnyi játék után 3-0-ra vezetett a Budapesti Honvéd B a Tisza Volán SC vendégeként a labdarúgó NB III-ban, a végén pedig ötgólos győzelemnek örülhettek a piros-feketék. Buchholcz Gábor együttesének védelme nem bírt a Honvéd-támadók sebességével, a támadók pedig ismét kihagyhatatlannak tűnő helyzeteket rontottak el.

A szerdai székkutasi kupameccsen aratott győzelem adta lendülettel léphetett pályára szombaton az egyik bajnokesélyes ellen a Tisza Volán SC, melynek önbizalmát a tavaszi bajnoki fordulók igencsak megtépázták: hét mérkőzésen egyetlen pontocska volt a mérleg. A Bp. Honvéd B több jó nevű játékossal érkezett Szegedre, a lelátókon pedig feltűntek a vásárhelyiekkel megerősített szegedi ultrák is – füstös koreográfiával nyitottak –, így a kellemes labdarúgóidőben kitűnő összecsapást vártak a lelátókon helyet foglalók.

Hogy nem így lett, arról elsősorban a Tisza Volán SC játékosai tehetnek, akik sajnos nem tudtak felnőni a feladathoz: a hátsó alakzat hibát hibára halmozott, a középpályán megint kevés volt az ütközés, a támadókon pedig továbbra is átok ül – egyetlen lehetőséget sem tudtak gólra váltani.

Már a 2. percben vezetést szerezhettek volna a vendégek, ám Erdei kapus saját szerencsétlen labdaérintését követően bravúrral hárította Sztojakovics 10 méterről leadott lövését. Hazai részről Szabó Tamás próbálkozását jegyezhettük föl, majd Kocsis veszélyeztetett a szegedi kapunál. A 10. percben viszont már nem úszta meg a Volán: a villámlábú Fritz nyargalt el a bal oldalon, senki sem tudta feltartóztatni, betört a tizenhatoson belülre, s Erdei mellett a rövid sarokba vágta a labdát; 0-1. Mire felocsúdhattunk volna, megduplázta előnyét a látogató: egy rosszul elvégzett szegedi pontrúgásból sebes kontratámadás indult, megint a bal oldalon, a centerezést pedig a középen teljesen egyedül érkező Rivera Erdei lábai között lőtte a hálóba; 0-2. Meg kell jegyeznünk, a középpályán sokkal harcosabb, több ütközéssel tarkított védőmunkára lett volna szükség, hiszen gyakorlatilag átrohantak a vendégek a kék-feketéken. Buzási Péter számára pedig sajnos megoldhatatlan feladatot jelentett Fritz semlegesítése. 0-2-t követően azonban varázsütésre feltámadt a Buchholcz-gárda: helyzetek sokaságát alakította ki, legalább az egyenlítésre mindenképpen jó lehetett volna a szünetig: előbb Szilágyi közeli lövését hárította hatalmas bravúrral Tóth Iván, majd mikor már ő is tehetetlennek bizonyult, az amúgy roppant agilis Szabó Tamás kihagyta a kihagyhatatlant. A szegedi csatár Baji Renátó forintos labdájával lépett ki, ám 10 méterről belsővel a bal kapufa mellé gurított. Egy perc sem telt bele, igazolódott a labdarúgás örök törvénye: az elhibázott ziccerekért góllal fizet az ellenfél. A Honvéd harmadik találata a 37. percben esett – hogy is fogalmazzunk, finoman szólva is elkerülhető gólt kapott a Szeged. Rivera végezhetett el szabadrúgást vagy 35 méterre a Volán kapujától, a bal oldalról, középre csavarása mindenki fölött elszállt, majd a kővé dermedt Erdei mellett a hosszúba pattant. Hatalmas kapushiba; 0-3.

A szünetben az észrevehetetlen Fülét Harmos váltotta a hazai együttesben, majd rohamokkal kezdte a második félidőt a Volán. Ám hiába próbálkoztak a fiúk, szépítés helyett újabb fővárosi találat következett. Az 53. percben Fritz sokadszor futotta le jobb oldali védelmünket, középre adott, Kocsis pedig közelről bepasszolta a labdát; 0-4. Harmos több távoli lövésének tapsolhattunk, majd a vendégek tizenhatosán belül teljesen egyedül hagyott Udvari rontott ajtó-ablak helyzetben, mire ismét a Honvéd talált be. Nem találják ki, mi történt a 64. percben! Fritz kapott remek labdát a leshatáron, végigszáguldott a bal szélen, az akciót középen kísérő Kocsis pedig az ötösről passzolta be az ötödiket; 0-5. A második félidő második felében ismét a Szeged birtokolta többet a labdát, Mórocz Zsolt ekkor rengeteget vállalt, sokszor egyedül próbálta áttörni az ellenfél védelmét, máskor nagyszerűen szolgálta ki társait – Szabó Tamás legalább két alkalommal törhetett be a tizenhatosra ígéretes helyzetben, ám ott sajnos elfogyott a tudomány.

Tudtuk, hogy nehéz sorozat következik a Tisza Volán SC számára, a következő találkozókon – sorrendben a Kecskemét, a Szolnok és az Algyő lesz az ellenfél – minden egyes pontnak örülni kell, most már a kiesés elkerüléséért folytatott harcban. Ezekhez a bravúrpontokra azonban a szombaton mutatottnál sokkal harcosabb, sokkal odaadóbb, sokkal pontosabb, sokkal határozottabb játékra van szükség a szegedi fiúktól.

Buchholcz Gábor: Gól nélkül nincs pont

A szegedi együttes vezetőedzője így nyilatkozott a lefújást követően: „Sajnos a találkozó elején az öltözőben maradtunk, összeszedtünk két gyors gólt, ám 0-2-nél sem roppantunk meg. Több nagy helyzetet is kialakítottunk, ám ahogy ez most tavasszal lenni szokott, megint nem tudtunk élni az óriási lehetőségekkel, az ellenfél pedig kíméletlenül büntetett. Sajnos hiába csúszunk-mászunk, amíg súlyos taktikai fegyelmezetlenségeket követünk el – hiszen a Honvéd három-négy találatát olyan hiba előzte meg részünkről, amire a meccs előtt felhívtam a figyelmet –, és ameddig képtelenek vagyunk gólokat lőni, addig egész egyszerűen nem érthetünk el jó eredményeket. Gratulálok a fővárosiaknak a győzelemhez!”

A labdarúgó NB III Alföld csoport 23. fordulójában:

Tisza Volán SC – Budapesti Honvéd B 0-5 (0-3). Szeged, 150 néző, vezette: Kőrösi.
Tisza Volán SC:
Erdei – Buzási, Boldizsár, Udvari, Szabó A. – Szilágyi, Mórocz, Dargó, Baji R. (Bárdosi) – Füle Mátyás (Harmos), Szabó T. Vezetőedző: Buchholcz Gábor.
Bp. Honvéd B:
Tóth I. – Takács Á. (Élő), Simic, Madar, Szabó N. – Szőllősi (Rapó), Vasas, Sztojakovics, Fritz (Tárkányi) – Kocsis, Rivera. Vezetőedző: Borgulya István.
Gólszerző:
Rivera 2, Kocsis 2, Fritz.

Budafoki LC – Kecskeméti TE II. 1-0
Orosháza FC – Szolnoki Spartacus 3-4
Érdi VSE – Algyő SK 0-1
Monori SE – Újbuda TC 1-2

A megyei I. osztály 23. fordulójában:

Kiszombor – Tiszasziget 1-1
Tápé – Sándorfalva 0-3
Szentesi Kinizsi – Kiskundorozsma 0-2

A megyei II. osztály 23. fordulójában:

USC Tanárképző – Székkutas 3-1
Apátfalva – Üllés 2-0
Baks – Fábiánsebestyén 5-2
Deszk – Tömörkény 2-1
Makó FC II. – Forráskút 4-1

A megyei III. osztály 19. fordulójában:

Szegvár – FK 1899 Szeged 1-0
Cartel Balástya – Algyő II. 4-2
Csongrád Öregfiúk – IKV Alsóváros 2-1
Zákányszék – Ruzsa 2-3

További részletek hamarosan!

Előző sztori

Utazás: Toszkánától New Yorkig

Következő sztori

Beton: A Panionoisz után a Fehérvár is kipipálva