Bulvár

Komposztált étkészlettel trágyázták a SZIN-es cserjéket Szeged belvárosában

Komposztált étkészlettel trágyázták a SZIN-es cserjéket Szeged belvárosában

2009. április 22., szerda
Komposztált étkészlettel trágyázták a SZIN-es cserjéket Szeged belvárosában

A Föld Napján a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) szervezői is bizonyítani akarták, az évek óta egyre népszerűbb nyári program valójában ökotudatos; a tavaly komposztba került lebomló edényeket felhasználva száz cserjét ültettek ki a belvárosban.

Dömény Ágne

s a szerdai eseményen az MTI-nek elmondta: a környezettudatos szemléletet, a fenntartható fejlődés népszerűsítését tűzte zászlajára 2008-ban a Szegedi Ifjúsági Napok. Ennek megfelelően több kezdeményezéssel - mint például a re-pohár bevezetése, a "zöld rendőrség" vagy az ökofalu - igyekeztek a látogatókat a témakör gyakorlati, a hétköznapokban is jól hasznosítható részével megismertetni, az érdeklődőket tanácsokkal, ötletekkel ellátni. Ez utóbbiak egyike volt, hogy bevezették a komposztálható étkészletet, amelyet egyelőre csak próbajelleggel alkalmaztak. A felhasználás környezetvédelmi előnyeként csökkent a keletkezett hulladék mennyisége, és a másodnyersanyag pedig további célokra volt használható. Az ilyen típusú tányérokat, evőeszközöket a látogatók a használat után külön gyűjtőedénybe helyezték, tisztításukat önkéntesek végezték. Ezt követően a fesztivál vége óta keletkezett értékes másodnyersanyagot a szervezők talajjavításra használták fel a cserjék elültetéshez a szegedi Széchenyi téren. A szervező elmondta: a környezettudatosság továbbra is egyik kiemelt célja lesz a SZIN-nek. Idén a magyarországi fesztiválok közül először a szegedi alkalmaz külsősként környezetgazdálkodási szakembert, aki kidolgozta a program ökopolitikáját. Emellett felvették a kapcsolatot a különböző környezetvédelmi civil szervezetekkel és további ötleteik is vannak - mondta Dömény Ágnes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.