Szórakozás

Hétfő: Ha én rózsa volnék - Péter Szabó Szilvia önálló estje a színházban

Hétfő: Ha én rózsa volnék - Péter Szabó Szilvia önálló estje a színházban

2009. április 26., vasárnap
Hétfő: Ha én rózsa volnék - Péter Szabó Szilvia önálló estje a színházban

A Nagyszínházban hétfőn este hallhatja a közönség Péter Szabó Szilvia "Ha én rózsa volnék" című koncertsorozatának szegedi előadását. Délelőtt és délután a Kisszínház a gyermekeket várja, este irodalmi estet rendeznek kortárs költők verseiből. Ismét lesz LightMagyarMix a Reökben, és Varró Dániel a vendég a Teaházban hétfő délután. György Imre fotókiállításának megnyitóját tartják a Millenniumi Klubban, a képzőművészet a téma a Közéleti Kávéházban hétfőn, és két tudományos programot is kínál az Egyetemi Tavasz. Változatos a mozik ajánlata, lesz EHÖK Filmklub, tavaszköszöntő mulatság és táncház, és Colorstar lemezbemutató koncert bulival.

Hétfő este a színházban

A

Nagyszínházban

hétfőn 19 órakor

"Ha én rózsa volnék"

címmel

Péter Szabó Szilvia önálló estjét

hallhatja a közönség. Péter Szabó Szilvia sokoldalúságáról már eddig is meggyőződhettünk, most ismét egy új arcát mutatja meg önálló dalestjei során. A

Ha én rózsa volnék

elnevezésű koncertsorozaton az énekesnőt, a

Nox

koncertekről már jól ismert zenészek - néhány új taggal kiegészülve - kísérik, illetve az esteken, és egy meglepetésvendég is színpadra lép. A koncert során nemcsak a már jól ismert Nox-dalok lesznek hallhatók, hanem olyan slágerek is, amelyek az énekesnőhöz különösen közel állnak. A rendezvény külön érdekessége, hogy a közönség alakíthatja az esten felcsendülő dalok sorrendjét. A szünetben - mobil interneten keresztül - minden rajongó leadhatja szavazatát kedvenc dalaira - egy már meglévő lista alapján -, amellyel befolyásolhatja a koncert második felének összeállítását. A

Kisszínházban

hétfőn 10 és 14 órakor

Mr. A., avagy a Hang-villa titka

. Délelőtt a Malacka 2. gyermekbérlet, délután a Hófehérke 2. gyermekbérlet érvényes.

Volttól az elkövetkezőkig - avagy milyen hosszú a tarack szára?

Hétfőn 20 órakor

a Kisszínházban

Keresztmetszet kortárs költők verseiből Balla Zsófiától Kukorelly Endrén át Varró Dánielig

.

„Többféle meghatározással is kísérletezem, és ezek egyike az volt, hogy a mű tanúskodás. Aki művet csinál, tanúskodik. Az ember legyen annak a világnak tanúja, amely világban él. Ahol valóban él. Ott él és mellette tanúskodik. Bárhogyan is akarom, nem tudom másképpen mondani." (

Hamvas Béla

). Tanúskodnak:

Márkus Melinda és Szívós László

, a

Szegedi Nemzeti Színház

művészei.

LightMagyarMix

LightMagyarMix - mocskosul szelíd magyarságparódia

- a

Szegedi Focus Műhely

előadása a

Reökben

hétfőn 20 órakor. Rendező:

Benkő Imola Orsolya

. A 18 éven feletti nézőknek ajánlott szórakoztató produkció a nagy magyar drámai kánon szereplőit állítja középpontba. Így találkoznak Az ember tragédiája, a Bánk bán és a Csongor és Tünde női és férfi főszereplői egy színpadon. Kiderül, hogy sok mindent elrontottak, rossz döntéseket hoztak, hittek, reméltek, küzdöttek - akárcsak mi mindannyian. Belépőjegy: 700 Ft, diákigazolvánnyal 500 Ft, támogatói jegy 1.000 Ft.

Varró Dániel a Teaházban

Az

Assam Teaházban

(Dugonics tér 11.) hétfőn 18 órakor

Varró Dániel

költővel

Gaborják Ádám

irodalmár beszélget.

György Imre fotókiállításának megnyitója

A

Millenniumi Klubban

(Dugonics tér 12.) hétfőn 18 órakor

György Imre

(Óbecse)

fotókiállításának megnyitója.

Megnyitja:

Kossuth Tivadar

festőművész. György Imre sajátos technikájú természeti képeket készít: felvétel közben elforgatja gépét. Az így születő alkotások hasonlítanak a számítógépes ábrázolásokhoz, azonban ezek eredetiek, az emberi fantázia, ügyesség és a fényképezőgép közös munkája. Megtekinthető május 7-ig, naponta 12 - 23 óráig.

Közéleti Kávéház

Hétfőn 16 órakor a

Somogyi-könyvtárban Mutsy Zsuzsanna: Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József -

Festőművészek élete és munkássága.

Börcsök Zsuzsanna

keramikus, ötvös, portré festő bemutatkozása. Beszélgetőtárs

: Borsi István

tanár.

Egyetemi Tavasz - tudományos programok

Előadás és prezentációs technikák tréninget

tart az SZTE Karrier Iroda hétfőn és kedden a TIK-ben (Ady tér 10.). Részletek:

www.sztekarrier.hu

.

Szeged Workshop on Educational Evaluation

címmel rendez tudományos tanácskozást az SZTE BTK Neveléstudományi Intézet Oktatáselméleti Kutatócsoport és Neveléstudományi Doktori Iskola hétfőn és kedden a

Szegedi Akadémiai Bizottság székházában

(Somogyi u. 7.). Hazai és külföldi kutatókkal együttműködve, a tapasztalatokat megosztva a következő főbb témákra kerül sor: kompetenciák formatív és diagnosztikus mérési-értékelési lehetőségeinek áttekintése, illetve a technológiaalapú mérés-értékelés lehetőségeinek áttekintése.

EHÖK Filmklub

A

Millenniumi Klubban

(Dugonics tér 12.) hétfőn 20 órakor

EHÖK Filmklub: Batman - A Sötét Lovag

(The Dark Knight) színes, szinkronizált, amerikai film.

Hétfői moziműsorok

A

Grand Caféban

hétfőn: 19 órakor:

Elcserélt életek

(Changeling), feliratos amerikai film, rendező:

Clint Eastwood.

21 órakor:

A másik Boleyn lány

(The Other Boleyn Girl), feliratos angol film, rendező:

Justin Chadwick.

A

Belvárosi Mozi

hétfői műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

14 és 16 órakor:

Szörnyek az űrlények ellen 3D

- színes, szinkronizált amerikai animációs film, rendező:

Conrad Vernon, Rob Letterman.

18 és 20 órakor:

Dragonball - Evolúció

- színes, szinkronizált amerikai akció-fantasy. Rendező:

James Wong.

Balázs Béla terem:

16 órakor, 18.15-kor és 20:30:

Őrült Szentivánéj

- színes feliratos lett-angol-osztrák-orosz film. Rendezte:

Alexander Hahn

.

Csőke József terem:

16.15-kor, 18.30-kor és 20.45-kor:

A felolvasó

- színes, feliratos amerikai-német dráma. Szereplők:

Kate Winslet, Ralph Fiennes, Karoline Herfurth

. Rendező:

Stephen Daldry.

Hétfő esti bulik

A

Millenniumi Kávéházban

hétfőn 20 órakor

Tavaszköszöntő mulatság és táncház

- zenél és táncot tanít a

Tiszavirág Alkalmi Egylet

. A

JATE Klubban

hétfőn 22 órakor

Colorstar lemezbemutató koncert

. Vilmos akció! A koncert után buli

Dj. Almával

. A Kisteremben:

Dj. Egon

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.