Írjon nekünk

Gazdaság

Az NVT 700 új munkahely létrehozását támogatta

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. munkahelyteremtő beruházását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), ennek alapján a posta plusz 700 dolgozónak tud munkát biztosítani – közölte az NVT kommunikációs ügynöksége szerdán. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy postakorszerűsítési és felújítási munkálatokról van szó, a 700 új munkahely így az építőiparban jelentkezik.

Az NVT jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. 2009. évi üzleti tervének módosítását, ezzel lehetővé vált a 2,2 milliárd forint értékű beruházás és 200 millió forint értékű előrehozott karbantartás megvalósítása, amelyek 700 új munkahelyet jelentenek, megközelítőleg egy évig.
Tomecskó Tamás ismertetése szerint a beruházással nagy forgalmú postákat alakítanak nyitott pultossá a fővárosban és a nagyobb városokban. Több tucat posta újulhat így meg – tette hozzá. Az előrehozott karbantartást illetően pedig azt mondta: elsősorban 2011-2013-ban tervezett korszerűsítéseket végeznek el még az idén, példaként említette a makói és az aszódi posták felújítását.
Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója januárban azt mondta, hogy a 2008-as, várható 195 milliárd forint bevétellel szemben 201 milliárd forint bevételt vár 2009-ben, míg az üzleti nyereség a tavalyi 4,8 milliárd forinthoz hasonló nagyságrendű lehet.

Hírzóna

Sikeres a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra visszatérését segítő program

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A jelenleg tíz megyében zajló programot további öt megyére terjesztik ki a következő időszakban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Mintegy 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Eddig 181,5 milliárd forint értékben született szerződés.

Tovább olvasom

Hírzóna

Új gyártócsarnokot avatnak Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.

Tovább olvasom

Aktuál