Közélet

A civilek is az előrehozott választások mellett

A civilek is az előrehozott választások mellett

2009. április 5., vasárnap
A civilek is az előrehozott választások mellett

Békés, de határozott követeléseket megfogalmazó gyűlést tartottak a Civil Összefogás Fórum szervezésében a Hősök terén - olvasható a Magyar Nemzet részletes beszámolójában. A kétszázezer résztvevő előtt a szónokok a parlament mielőbbi feloszlatását és előrehozott választásokat követeltek. A rendezvényt követően a tüntetők egy része a Kossuth téren folytatta a kormányellenes demonstrációt.

„Olyan mély a politikai, gazdasági és társadalmi válság, hogy a polgárok többé nem hallgathatnak csendben. Véget kell vetni annak a kádári beidegződésnek, hogy mindent eldöntenek a fejünk felett" - fogalmazta meg a nagygyűlés célját

Fricz Tamás

politológus. Beszédében úgy fogalmazott, a hét éve kormányzó klientúra teljes csődbe vitte az országot. Nemcsak a nemzetközi gazdasági körök, de a magyar lakosság nagyobbik része is az előre hozott választást tartják egyetlen jó megoldásnak, amivel egy jelentős társadalmi támogatottsággal bíró kormány vezethetné az országot. A válság kezelése azonban biztosan nem képzelhető el civilek közreműködése nélkül. A politológus második rendszerváltást sürgetett, melynek első lépése a „zárt elitdemokrácia feltörése" kell legyen. „Ki kell harcolnunk az előrehozott választásokat, törvényes, de határozott eszközökkel!" - tette hozzá, majd felhívta a kezdeményezéssel egyetértőket, hogy április 14-én, amikor a konstruktív bizalmatlansági beadványról szavaznak a parlamentben, civilek alkossanak élő láncot a parlament körül. Ha ennek ellenére megválasztják

Bajnai Gordont

- aki Fricz szerint tevékenyen benne volt az elmúlt évek elhibázott politikájában -, akkor minden nap a Kossuth téren fognak tüntetni.

Bencze Izabella

, a Magyarországért Egyesület képviseletében azt a reményét fejezte ki, hogy egy kétkamarás parlamentben a civilek is helyet kapnak majd, így képviselve a társadalom valódi akaratát az ország irányításában. „Egy igazi demokrácia nem merülhet ki abban, hogy négyévente szavazunk. Véget kell vetni annak, hogy a megválasztottak szembefordulhassanak az őket megválasztókkal!" - hangoztatta

Simó Endre

, a Magyar Szociális Fórum elnöke. A civilek petícióját a goj motorosok vitték a köztársasági elnökhöz és az MSZP székházához. Sólyom László képviseletében átvették a követeléseket, a szocialisták viszont nem. A rendezvényen felszólalt még többek között

Szokolay Sándor

zeneszerző,

Vértesaljai László

jezsuita szerzetes és

Jókai Anna

író is. A részletes beszámoló

a Magyar Nemzet honlapján itt

olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.