Szolnokon újabb kulcsmeccset vív az SZTE-Szedeák

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már csak három forduló van hátra a férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának alapszakaszából, s egyre elkeseredettebb a harc a negyeddöntős helyekért. Három pozíció gyakorlatilag már elkelt, a negyedikre öten futnának be. Köztük van az SZTE-Szedeák is.

“Szedeák: Egyetemi szint a Főiskola ellen” – ezt a cikket adtuk novemberi cikkünknek, melyben arról tudósítottunk, hogy az SZTE-Szedeák hazai pályán igen magabiztosan, 92-66-ra verte a gyenge napot kifogó, csekély ellenállást tanúsító Szolnoki Főiskolát. Akadt olyan internetes fórum, ahol a szolnokiak bizony megróttak bennünket, mondván: tartalékos gárdát küldtek pályára Szegeden, az NB I/A-ból visszajátszó legjobbjaik nélkül álltak fel, s majd a “visszavágón” megmutatják, nem is olyan egyértelműek azok a bizonyos felsőoktatási erőviszonyok…

Azóta – stílszerűen – sok víz lefolyt a Tiszán, s elérkeztünk a tiszai rangadó második felvonásához. Úgy, hogy még mindkét félnek van esélye a Keleti csoport negyedik helyére. Hogy is néz ki a tabella? A Salgótarján, a Baja és az Eger már nyeregben érezheti magát. A negyedik helyezett Szolnok 9/8-as mutatóval rendelkezik (s két mérkőzést kell pótolnia), az üldözők közül a Jászberény és a Tiszaújváros 10/9-cel, az SZTE-Szedeák és az Óbudai Kaszások 9/10-zel áll. El lehet-e képzelni ennél szorosabb befutót, különösen annak tükrében, hogy az “ötök” rengeteg ki-ki mérkőzésen feszülnek még egymásnak. A hétvégi, 20. fordulóban Egerbe látogat a Jászberény, Óbudára a Tiszaújváros, Szolnokra pedig a Szeged. Ez utóbbi találkozót a hazaiak kérésére vasárnap helyett szombaton, 15.30-as kezdéssel rendezik, egyfajta előmeccseként a Szolnoki Olaj – Albacomp magyarkupa-negyeddöntő-visszavágónak…

De hallgassuk Bonifert Domonkost, az SZTE-Szedeák mesterét: “Három rendkívül fontos összecsapás vár ránk a következő hetekben, természetesen szeretnénk mindegyiket megnyerni, de úgy érzem, mindenképpen csak az utolsó fordulót követően dől el, melyik együttes csípi el a negyeddöntős helyet. A héten csak és kizárólag az előttünk álló feladatra, a szolnoki derbire koncentráltunk. Magas, erős alakulat lesz az ellenfelünk, melynek nagyszerű az első ötöse. Javunkra szólhat, hogy legjobbjaik – ha pályára lépnek – fejben talán már az Albacomp elleni kupatalálkozóra figyelnek, persze ha megfordítjuk a dolgot, maga az előmeccs kötelezi őket arra, hogy jól teljesítsenek a közönségük előtt. A mi csapatunk jó formában van, a hangulat is remek az utóbbi két győzelmet követően. Szerdán kettőt edzettünk, csütörtökre pihenőt kaptak a fiúk, pénteken viszont lesz egy tréning. Ha fejben rendben leszünk, mentálisan összekapjuk magunkat a rangadóra, akkor nincs mitől tartanunk, hiszen bárkit le tudunk győzni a B csoportban.”

A vezetőedző arról is tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t, hogy az SZTE-Szedeák továbbra sem számolhat a sérüléssel-betegséggel bajlódó Tóth Viktorral (valamint a külföldön tartózkodó Trényi Imrével), a többiek viszont egészségesek és harcra készek.

Szombat estére kiderül, mire elég a harci szellem a Tiszaligeti Sportcsarnokban!

Ez történt novemberben:

Az NB I/B Keleti csoport 9. fordulójában: SZTE-Szedeák – Szolnoki Főiskola 92-66 (25-13, 19-13, 24-26, 24-24). Szeged, 200 néző, vezette: Reisz, Lövész.
SZTE-Szedeák: Simándi 13/9, Rezák 3, Nagy A. 8, Kovács A. 29, Kukla 4. Csere: Fülöp 2, Trényi 13, Blahó 3, Széll, Mészáros 6, Magyar 4, Szabad 7. Vezetőedző: Bonifert Domonkos.

Előző sztori

Megyei rangadóval indul az NB III-as futballtavasz

Következő sztori

Kalmár Ferenc: Készüljünk a választásokra!