Sport

Labdarúgás: Tisza Volán-hetes a Röszke ellen

Labdarúgás: Tisza Volán-hetes a Röszke ellen

2009. március 17., kedd
Labdarúgás: Tisza Volán-hetes a Röszke ellen

Az alapvető célkitűzéseket nagyszerűen szolgálta a Tisza Volán SC kedd esti, Röszke elleni edzőmeccse, hiszen a támadórészleg tavasszal gólínségben szenvedő tagjainak sikerült megzörgetniük az ellenfél hálóját. Reméljük, azért a vasárnapi Orosháza elleni bajnokira is tartalékoltak Harmosék!

Csöppet lassan vette csak föl a maximális fordulatszámot a kék-fekete legénység, a találkozó első szakaszában a bátran futballozó megyei I. osztályú gárda birtokolta többet a labdát, s harcolt ki némi mezőnyfölényt. Az első félidő közepén aztán

Kazi László

egyéni akciót követően kilőtte a hosszú sarkot, s vezetést szerzett a Volánnak. Kisvártatva újabb két hazai gólnak tapsolhatott a közönség:

Herczeg Gábor

kapufája után

Frank Attila

püfölte be a kipattanót, majd egy formás kontra végén

Szabó Tamás

futott le mindenkit, majd bombázott ballal a röszkei kapuba: 3-0-lal fordultak a csapatok. A második negyvenöt percre - érthető módon - elfáradtak a vendégek, ezt pedig a több poszton is frissítő szegediek ki tudták használni. Előbb

Füle Mátyás

birkózott ki magának helyzetet, s volt eredményes, majd Harmos Zsolt-parádé következett: a tar támadó háromszor köszönt be a látogatók hálóőrének (emellett a kapufát is megzörgette). A Tisza Volán SC végül 7-0-ra győzött, s a két, tétmérkőzésen elszenvedett vereség után jobb kedvvel készülhet a fontos, Orosháza elleni bajnokira, mely vasárnap 15 órakor kezdődik a Felső Tisza parti stadionban - előtte 13 órától megyei III. osztályú rangadót láthatunk az FK 1899 Szeged és a Szatymaz csapatai között!

Buchholcz Gábor

vezetőedző elégedetten nyilatkozott a SZEGEDma.hu-nak: "Jól szolgálta a felkészülésünket a mérkőzés, csatárainknak sikerült gólt szerezni. Ráadásul mindenki, aki pályára lépett, nagyszerűen, lelkesen küzdött-hajtott, s ahogy telt az idő, az akarat jó játékkal is párosult. Kellemes gondjaim vannak, hiszen teljesítményükkel többen is megnehezítették számomra a hétvégi csapat kijelölését." Az egyetlen negatív hír,

hogy Vida Gergely

ismét megsérült: egy szabálytalanságnál aláfordult a bokája.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen: Tisza Volán SC - Röszke 7-0 (3-0).

Gólszerzők: Harmos 3, Kazi, Frank, Szabó T., Füle.

Tisza Volán SC:

I. félidő: Erdei - Búzási, Vida, Boldizsár, Gerebicz - Herczeg, Török - Szabó T., Frank, Bárdosi - Kazi. II. félidő: Vasas - Búzási, Gerebicz, Bárdosi - Szabó T., Török, Herczeg, Duba, Vágó A. - Füle, Harmos. Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.