Közélet

Hatalmas demonstráció készül a Hősök terén

Hatalmas demonstráció készül a Hősök terén

2009. március 30., hétfő
Hatalmas demonstráció készül a Hősök terén

Meg kell változtatni azt a bevett gyakorlatot, hogy az elit zárt szobákban dönti el, mi legyen az országgal - nyilatkozta Fricz Tamás, politológus a Magyar Nemzetnek, indokolva az április 5-re, a Hősök terére meghirdetett demonstráció okát. A megmozdulás egyik főszervezője hozzátette, hogy el kell felejteni a „megint a fejünk felett döntöttek" kádári attitűdöt, s véleményt kell alkotnia a társadalomnak is. Olyat - folytatja a politológus -, amelynek hatása van a folyamatokra is.

A rendszerváltásból kimaradt a magyar társadalom - jelentette ki

Fricz Tamás

az MNO-nak, s mint a politológus kifejtette: egy „második rendszerváltásra van szüksége az országnak". Vasárnap a Hősök terén civilek hallatják a hangjukat, Fricz Tamás szerint az akár több százezres demonstráció „Döntsön a nép!" jelszóval zajlik majd. A megmozdulás apropója Fricz szerint a „már a kialakult, totális válsághelyzet", illetve annak a gyakorlatnak a befejezése, amely szerint „a politikai elit zárt szobákban dönti el azt egymás között, hogy merre menjen az ország szekere". A Civil Összefogás Fórum néhány napja alakult, ugyanakkor már egy nyílt levéllel megtámogatták

Sólyom László

azon véleményét, amelyben az előre hozott választások mellett szállt síkra.

Több mint százezer embert várnak

A Civil Összefogás Fórum 2009. április 5-én, vasárnap 14-18 óra között demonstrációt hirdetett a Hősök terére. A demonstráció szervezői között megtalálható a Magosz, a Polgári Körök Országos Szövetsége, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány és a Nemzeti Fórum is. A civilek 12 pontban foglalják össze követelésüket, amelyben többek között követelik a közélet tisztaságának helyreállítását, az ország félrevezetéséért felelősök kizárását a közéletből és a nemzeti vagyon eltékozlóinak megnevezését. Véleményük szerint szükséges a magyar föld és otthonok védelme, valamint a közbiztonság megteremtése. A teljes cikk az

mno.hu-n itt

olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.