Bizakodva készül a szombaton az orosz Szintez Kazany ellen sorra kerülő LEN-kupa-negyeddöntő-visszavágóra a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata.
“A Vasas és a Szentes ellen kimondottan jól játszottunk, pedig Varga Tamás és Baksa László sem szerepelt sérülés miatt – mondta az együttes keddi sajtótájékoztatóján Kásás Zoltán vezetőedző. – Mindketten edzenek már, de kérdéses a játékuk, csak reménykedni tudok, hogy számíthatok rájuk. A Kazany semmit sem bíz a véletlenre, már Belgrádban vannak, előbb a Partizannal, majd a Vojvodinával kétkapuznak. Mi is jó passzban vagyunk, a héten is keményen tréningezünk.”
A magyar csapat az első meccsen, múlt szombaton bravúros 10-10-es döntetlent ért el a két évvel ezelőtti LEN-kupa-győztes ellen, így bizakodva várja a visszavágót.
“Ha kell, összedrótozom magam. Ez egy olyan meccs, amelyen kötelező játszanom. A bal lábam húzódott meg, szerencsére a kezeléseknek köszönhetően egyre jobb állapotban van, a héten már teljes intenzitással tréningezhetek” – nyilatkozta a csapatkapitány, a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás.
A Tisza partján nagy a várakozás, valószínűleg megdől az eddigi nézőrekord – 900 néző – az újszegedi sportuszodában. A csapat 1996-ban jutott be utoljára a nemzetközi kupában (LEN) a döntőbe, akkor a Molnár, Fodor, Steimetz B., Kiss Cs. fémjelezte gárda második lett.