Szórakozás

Csütörtök: Te meg én, és a Klasszikusok mosolya

Csütörtök: Te meg én, és a Klasszikusok mosolya

2009. március 4., szerda
Csütörtök: Te meg én, és a Klasszikusok mosolya

Minden pillanatban újraszülethetünk, csak döntés kérdése: ez a mottója Détár Enikő és Rékasi Károly zenés irodalmi estjének, amelyre az

IH Rendezvényközpontba várják a közönséget csütörtök este - másfél órányi újjászületésre. Délelőtt és délután színház és bábszínház kicsiknek és kevésbé kicsiknek, komolyan és kevésbé komolyan, a zeneiskolában Klasszikusok mosolya - zenei örömködés szegedi művészekkel. A Somogyi-könyvtár programjai között is válogathatunk: szó lesz a szegedi nagyárvízről, és megtudhatjuk, mi köze egymáshoz a meséknek és a női léleknek. Az egyetemi programok sorában lesz akadémiai könyvszemle, Danteval folytatódik a kolozsvári vendégprofesszor előadás-sorozata, és megtudhatjuk, kit érdekel Európa? A Nemzetiségek Házában megtanulhatunk örményül - főzni, új filmeket vetítenek a mozikban és persze, akad néhány buli is estére.

Színház és bábszínház

Csütörtökön a

Kisszínházban

délelőtt 10 és délután 14 órakor

Mr. A. - detektívmese.

Délelőtt a Füles 1. bérlet, délután a Vidor 1. bérlet érvényes. A

Kövér Béla Bábszínházban

csütörtökön délelőtt 10 órakor

a

Gólyakalifa

(Lódítóbérlet), délután 14.30-kor a

Rest mese

(Égig érő fa bérlet) című előadást játsszák.

Te meg én - Détár Enikő és Rékasi Károly zenés irodalmi estje

A zenés irodalmi műsorban

elhangzanak

Ady, Kosztolányi, József Attila, Nagy László, Radnóti, Burns, Shakespeare, Ahmatova

írásai, valamint dalok, világslágerek. A színészházaspár előadóestje végigvonul az élet fontosabb eseményein - születés, gyermekkor, szerelem, házasság, öregkor, halál - magyar és külföldi írók munkáin keresztül.

Mottó:

"Minden pillanatban újraszülethetünk, minden pillanat lehet egy új kezdete: csak döntés kérdése. A mi döntésünké."

Mindez két nagyszerű színész verses, prózai, zenés tolmácsolásában csütörtökön 19 órakor az

IH Rendezvényközpontban

. Jegyár elővételben: 2.200,- Ft, az előadás napján: 2.500,- Ft.

A Somogyi-könyvtár programjai csütörtökön

Csütörtökön 16 órakor a

Somogyi-könyvtárban Lázár György: Visszaemlékezés a nagyárvíz napjaira (1901)

hasonmás könyvének bemutatása. A könyvet bemutatja:

Polner Zoltán

költő. Beszélgetőtárs:

Vágás István

vízügyi mérnök, hidrológus Házigazda:

Majzik István

a Bába és Társa könyvkiadó ügyvezető igazgatója. A

Nemzeti digitalizációs program megyei továbbképzés

csütörtökön 9.30-kor a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének közös rendezvénye

a könyvtár I. emeleti folyóirat-olvasótermében

. A továbbképzés a résztvevőknek ingyenes, a szakmai napot a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Szakmai Kollégiuma támogatja. A

Móra utcai fiókkönyvtárban

csütörtökön 15 órakor

A mesék és a női lélek

-

Marton Gabriella

előadása.

Egyetemi és akadémiaiprogramok

Az

Akadémiai Könyvszemle

keretében

Farkas János, Krémer András, Matiscsák Attila és Jóna György

közös,

„Tér és tudás - egyetemek mint regionális, oktatási és innovációs központok"

című kötetét mutatják be a

SZAB-székházban

(Somogyi u. 7.), csütörtökön 16 órakor. A beszélgetést

Tandi Lajos

újságíró vezeti.

Dante: Az egyeduralom

címmel tart vendégszemináriumot

Horváth Andor

(Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár) csütörtökön 16 órakor az

SZTE Bölcsészettudományi Karán

, a IX. teremben (Egyetem u. 2.).

Kit érdekel Európa? - Európai parlamenti választás 2009

címmel tart előadást

Perger István

magyar sajtóattasé (az Európai Parlament sajtószolgálata) csütörtökön 17 órakor az SZTE Európa-tanulmányok Központ által működtetett Europe Direct Szeged európai uniós információs iroda Integrációs Klubjában,

az SZTE ÁJTK kari társalgóban

(Tisza Lajos krt. 54., III. emelet).

Az előadás részletes témája

: Hogyan kommunikál az Európai Parlament? A sajtón keresztül mi jut el ebből a laikusokhoz? Az EP-választások jelentette kommunikációs kihívások.

Klasszikusok mosolya IV.

Csütörtökön 18 órakor

Klasszikusok mosolya IV.

-

népszerű dallamok, kedvelt előadók. A

Szó-Tér Egyesület

és a

Közéleti Kávéház

ismert sorozatában Szeged kitűnő hangszeres művészei közkedvelt klasszikus műveket szólaltatnak meg a saját maguk és közönségük örömére a

Király-König Zeneiskola

(Tábor u.)

nagytermében. Sorozatszerkesztő:

Fekete Márta

zenetanár.

Nemzetiségi főzőtanfolyam: örmény konyha

A

Nemzetiségek Házában

(Osztrovszky u. 6.) csütörtökön 18 órakor

nemzetiségi főzőtanfolyam: az örmény konyha.

Többek között a hiribsislig (örmény gombafőzelék), az akandzs (csörege fánk), és a tyúkláb elkészítését sajátíthatják el

Tóth Rózsa

vezetésével a résztvevők.

Csütörtöki moziműsorok - új filmek!

A

Grand Caféban

csütörtökön: 16 órakor:

Juhász Gyula Klub -

filmek minden csütörtök délután. Mítosz, történelem, kortárs legendák. Izgalmas filmek, többnyire súlyos tematikával. Ezen a délutánon:

Szelíd motorosok.

Egy előadás ára:400 Ft. Bérlet:1200 Ft. 19 órakor:

Goethe Mozi

-

Júliusban

(Im Juli) - német vígjáték, rendező:

FatihAkin.

Szórakoztató multikulti road-movie egy gátlásos tanár és egy ezoterikus hajlamú ékszerészlány szerelméről. 21 óra:

Gengszterek fogadója

(Blinkende lygter), dán-svéd film, rendező:

Anders Thomas Jensen.

A

Belvárosi Mozi

csütörtöki műsora:

A Zsigmond Vilmos teremben:

14 órától:

Volt 3D -

színes, szinkronizált amerikai animációs film. Rendező:

Chris Williams, Byron Howard.

16, 18, 20 és 22 órától:

Véres Valentin 3D

- színes, feliratos amerikai horror. Rendező:

Patrick Lussier.

A Balázs Béla teremben:

16 órakor, és 20.30-kor

: A látogató -

színes, feliratos amerikai krimi-dráma. Rendező:

Thomas McCarthy

.

A filmről:

Walter Vale

magányos egyetemi tanár. Munkája már rég nem hozza lázba, az írástól is elfordult. Szürke hétköznapjai azonban egy csapásra megváltoznak, mikor egy konferencia kapcsán New Yorkba utazik, és az ottani apartmanjában egy fiatal párost talál, akikről hamarosan kiderül, hogy illegálisan tartózkodnak az országban.

Tarek

és szenegáli barátnője,

Zainab

azonnal készek távozni, de Walter szíve megesik rajtuk. A tartózkodásért cserébe Tarek felajánlja Walternek, hogy megtanítja játszani az afrikai dobon. A közös zenélésből hamarosan őszinte barátság szövődik, s mikor a bevándorlási hivatal letartóztatja Tareket, Walter bármire hajlandó, hogy megakadályozza új barátja kitoloncolását. Thomas McCarthy (

Az állomásfőnök

) visszafogott hangvételű, mégis szenvedéllyel teli filmjében a kisember kitör a fojtogató hétköznapok fogságából, és újra felfedezi a szerelmet, a barátságot, a törődést: az életet. 18.15-kor:

Valami Amerika 2

. - színes, magyar vígjáték, rendezte:

Herendi Gábor

.

A Csőke József teremben:

16.15-kor és 20.45-kor:

Valami Amerika 2

. - színes, magyar vígjáték, rendezte:

Herendi Gábor

. 18.30-kor:

Marcela -

színes, fekete-fehér, feliratos cseh dokumentumfilm. Rendező:

Helena Trestikova.

A tartalomból:

Egy átlagos cseh nő

, Marcela

életét követhetjük nyomon, több évtizeden keresztül ebben az egyedülálló dokumentumfilmben. A drámát és tragédiát maga az élet szolgáltatja. A rendezőnő szereplője kiválasztásakor nem tudhatta, milyen átlagos, vagy rendkívüli fog Marcelával történni, csak dokumentálta az eseményeket.

A Marcela a dokumentumfilmek között egyedülálló kísérlet. Rendezője három évtizeden keresztül követi nyomon egy átlagember életét, szociográfiai pontossággal ábrázolva a kor, a politika, a társadalom változásait. A film 1980. december 12-től 2006-ig dokumentál egy életet, s az abban bekövetkező változásokat. Olyan alkotásról beszélhetünk, mely a legtöbb portrékészítő dokumentumfilmes álma: megélni a szereplő életét, nem pedig utólag felidézni, rekonstruálni azt. A Marcela olyan film, melynek történetét talán el sem hinnénk, ha nem tudnánk: mindez valóság. Egy ember egész élete bontakozik ki a vásznon megrázó körülmények között.

Csütörtök esti bulik

A

SZOTE Klubban

csütörtökön 22 órakor

SZEFHE Buli Patkós doktorral

- Hubertus Party hostessekkel. A

JATE Klubban

csütörtökön 22 órakor

Nőnapi JUGYUS Buli - SUN CITY Koncert.

Fütyülős Málna akció! Házigazda:

Dj. Varga B.

A Kisteremben nosztalgia

Molnár Lajossal

. JUGYU-soknak a belépés ingyenes! Az

Ikon Caffé&Lounge-ban

(Kárász u. 9.) csütörtökön este

Rádió+ Lounge Bar

- a legnagyobb lounge és chill out zenék válogatása. Fellép:

Száraz Ferenc

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.