//

Bérkert Klinika: Minőségi kezelések Újszegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tavalyi esztendő végén indult, s immár teljes gőzzel működik a Bérkert Magánklinika Újszegeden, a Bérkert utca 11. szám alatt. Két fiatal orvos álmodta meg a kifejezetten erre a célra tervezett épületet, ahol kellemes környezetben, a legmodernebb eszközök között kiváló szakemberek várják a gyógyulni vágyókat.

A szülés-nőgyógyász Sikovanyecz János (legalsó képünkön) és a fogorvos Lehoczky János (középső képünkön) alapötlete az volt, hogy minél több olyan kollégát csábítsanak közös fedél alá, akik szakmájukban a legjobbak közé tartoznak, széles páciensi körrel bírnak, s akikkel egyébként baráti kapcsolatot ápolnak. Az összefogás révén költségesebb eszközök beszerzése is egyszerűbbé válik, így komplex, magas színvonalú ellátást tudnak nyújtani betegeiknek. A két tulajdonos elsősorban korábbi évfolyamtársait – az 1994-ben a SZOTE-n végzettekről van szó – hívta az új magánklinikára, ám természetesen az utóbbi hónapok során mások is bekerültek a „csapatba”.

A páciensek igényeihez igazodnak

„Tavaly januárban tettük az első kapavágást, augusztus végére gyakorlatilag már állt az ingatlan, ősszel beszereztük a szükséges működési engedélyeket, majd szépen-lassan beindítottuk a vállalkozást. Most már több mint tíz orvos tartja nálunk magánrendelését, de klinikánk kínálata folyamatosan bővül, hiszen hamarosan üzemorvosunk, bőrgyógyászunk és intimtornászunk is lesz” – meséli Sikovanyecz János.

A kétszintes, nagyszerűen fölszerelt Bérkert Klinika rendelőiben immár fogorvos, két szülész-nőgyógyász, radiológus, gyermekgyógyász-endokrinológus, két kardiológus, belgyógyász-reumatológus, urológus, gyógymasszőr, gyermeksebész tudja ellátni a betegeket, akik előzetes telefonos egyeztetéssel foglalhatják le a kívánt időpontot. (Az elérhetőségek a klinika honlapján találhatók.) Az orvosok igyekeznek rendelési idejüket maximálisan a páciensek igényei szerint meghatározni. A ideérkezők részére parkolási lehetőség is adott, aki pedig a tömegközlekedést választja, a 71-es buszra szálljon, mely éppen a bejáratnál teszi le…

Nem véletlen, hogy a klinika jelszavai a bizalom, gondoskodás és minőség lettek. Ennek jegyében külön hangsúlyt fektette az arculat megteremtésére, a név, a logó kiválasztására, a honlap megtervezésére, a saját kiadványok összeállítására. Mivel az egészségügy alapvetően a (kölcsönös) bizalomra épülő terület, a klinika egész arculata és működése a bizalomteremtést szolgálja. A minőségi ellátást az orvosok szakmai tudása és gyakorlata – döntő többségük klinikus -, a korszerű műszerpark és az intézeti és laborháttér garantálja. Aki barátságos, kellemes, kulturált környezetben szeretné kezeltetni egészségügyi problémáit, s erre áldozni is képes és hajlandó, aligha találhat megfelelőbb helyet, mint az újszegedi Bérkert Klinikát. Nem véletlen, hogy a páciensek száma hétről hétre emelkedik, s külföldről – elsősorban Romániából – is egyre többen érkeznek ide.

Egyedi eszközök és eljárások

Az eszközparkból kiemelkedik az a speciális, Szegeden egyedülálló GE Voluson 730 Pro 4D-s ultrahang-berendezés, melyet terhességi és egyéb ultrahangos vizsgálatokhoz, genetikai szűréshez és a közkedvelt „babamozihoz” egyaránt használnak. „Egy húszperces vizsgálat tizenötezer forintba kerül, ebből az édesanya kap egy DVD-felvételt, illetve egy CD-t is és fekete-fehér képeket. A babavideó elsősorban a szülőknek készül, hogy lássák a magzatot a méhen belül, de az ultrahang fontos diagnosztikai eszköz is egyben, hiszen komplett szűrővizsgálatot végzünk a segítségével” – magyarázza Sikovanyecz János. További érdekesség, hogy Lehoczky János háromszékes fogorvosi rendelőjét egy modern, digitális panorámaröntgen egészíti ki, és se szeri, se száma a klinika orvosai által kínált új típusú, egyedi eljárásoknak: a teljesen fémmentes kerámia-fogpótlástól kezdve az anyai vérből történő kromoszómarendellenesség-szűrésen át a szövetek mikrokeringését javító mágnesterápiás kezelésig mindent megkaphatnak itt a betegek.

Érdemes tehát fel- és megjegyezni: Bérkert Klinika – minőségi kelezések Újszegeden!

A Bérkert Klinika orvosai és szolgáltatásaik:

Sikovanyecz János szülés-nőgyógyász, egyetemi adjunktus (általános szülészet-nőgyógyászat, terhesgondozás, nőgyógyászati problémák kezelése, azon belül főleg a méhen belüli ultrahang-diagnosztika, illetve genetikai szűrés; anyai vérből történő kromoszómarendellenesség-szűrés)

Sári Tamás szülés-nőgyógyász szakorvos

Lehoczky János fog- és szájbetegségek szakorvosa, konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos, implantológus (fog- és szájbetegségek ellátása, tömés, fogeltávolítás, fogpótlás – akár teljesen fémmentes kerámiapótlás is -, implantátum-beültetés, kisebb szájsebészeti beavatkozások, fogröntgen)

Magdáné Hegedűs Tünde dentálhigiénikus

Szakál Tibor radiológus szakorvos (feji, nyaki, hasi, végtagi ultrahangos vizsgálatok csecsemőktől felnőttkorig, mágneses terápia)

Gellén Balázs csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, endokrinológus szakorvos, egyetemi adjunktus

Kertész Erzsébet csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermekkardiológus szakorvos, ny. klinikai főorvos

Havasi Kálmán belgyógyász, kardiológus szakorvos, egyetemi tanársegéd

Duray Péter belgyógyász, reumatológus és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, adjunktus, orvos-szakközgazdász

Kovács Tamás gyermeksebész, sebész szakorvos (csípőszűrés)

Király István Előd urológus szakorvos, egyetemi tanársegéd (szakterülete az andrológia, a férfimeddőség diagnosztikája és kezelése)

Al-Godaish Omer Husein gyógymasszőr, természetgyógyász, reflexológus

További információk a klinikáról: www.berkertklinika.hu.

no images were found

Előző sztori

Szeged pusztulása és újjászületése - II.

Következő sztori

Árvízi évforduló: „Éljen újra Szeged!"

Legutóbbi hasonló cikkek