Uniós forrásból tervezik az ásotthalmi átkelő megépítését

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közös uniós pályázat beadását tervezi a magyar és a szerb fél az Ásotthalom és Királyhalom között kialakítandó határátkelőhely megépítésére – közölte Kozma József (MSZP), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán Szegeden.

A politikus sajtótájékoztatóján elmondta: Vuk Jeremic szerb külügyminiszter hét eleji budapesti látogatásán világossá vált, mindkét oldalon tisztában vannak azzal, hogy a napi kapcsolattartás erősítése érdekében szükség van a határ átjárhatóságának javítására. Egyetértés van abban, hogy a bizonyos időszakokban rendkívül leterhelt röszkei autópálya-határátkelő nem elegendő a napi kapcsolattartás biztosításához, s további lépéseket kell tenni – tette hozzá.
Megállapodás született arról, hogy a két fél közösen pályázik uniós forrásokra az ásotthalmi határátkelőhely – a szükséges néhány kilométernyi út megépítésével együtt – kialakításának milliárdos nagyságrendű költségére – tudatta a képviselő.
Kozma József bízik abban, hogy a határátkelő kiépítéshez szükséges első lépéseket már az idén meg lehet tenni.
Kifejtette: a megbeszéléseken szóba került a régi röszkei átkelő megnyitása a magyar és szerb állampolgárok számára – így nem lenne szükség arra, hogy a tömegközlekedéssel és a kerékpárral érkezőknek szabálytalanul az autópályára kelljen menniük -, valamint a Tiszasziget és Gyála közötti határátkelőhely kapacitásának bővítése is.

Előző sztori

Isten veled, szegedi sportosztály? – I. rész

Következő sztori

Csütörtök: Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra az IH-ban