Százak búcsúztatták Marian Cozmát Szegeden – fotók!

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két óra után öt perccel érkezett meg rendőri felvezetéssel az újszegedi sportcsarnokhoz az az öt autóból álló konvoj, mely a vasárnap meggyilkolt Marian Cozma holttestét szállítja Veszprémből haza Romániába. A beállós családját, rokonságát több száz emlékező fogadta sorfallal. A sportcsarnok bejáratánál Románia szegedi főkonzulja, a Pick Szeged játékosai, vezetősége és több politikus várta az érkezőket. Cozma húgára a Pick Szeged dedikált, 8-as számú mezét húzták.

Az MKB Veszprémnél kedden délelőtt vettek végső búcsút Marian Cozmától, a meggyilkolt játékos koporsója körül barátok, szurkolók, csapattársak gyűltek össze a Veszprém Arénánál. A halottaskocsi a gyászoló családdal együtt Szegeden keresztül indult Bukarestbe. A klasszis beállóst pénteken temetik.

Az újszegedi sportcsarnoknál már egy óra előtt gyülekeztek az emberek, hogy leróják a végső tisztességet a román sportoló előtt, akit vasárnap hajnalban késeltek halára egy veszprémi szórakozóhelyen. A tömeg egyre csak nőtt, folyamatosan érkeztek a szurkolók, sportolók, sportvezetők, politikusok, kettő óra előtt néhány perccel Románia szegedi főkonzulja és munkatársai is megérkeztek koszorúikkal. A Pick Szeged gárdája a sportcsarnok bejárata előtt várakozott, Marian Cozma gyászszalagos képe mellett.

Rengeteg újság, rádió és televízió volt jelen az eseményen, több román televíziótársaság élőben közvetített Szegedről. A Pick játékosai közül Valentin Ghionea sorra adta az interjúkat honfitársainak, a szélső jól tűrte a megpróbáltatásokat. Társait viszont hiába ostromolta a sajtó.

Kettő óra után öt perccel gördült be rendőri felvezetéssel a gyászmenet, a mintegy négy-ötszáz fős közönség sorfalat állt Cozma családjának és barátainak. A szurkolók egy “R.I.P. Marian” (Nyugodj békében, Marian!) feliratú transzparenst feszítettek ki. A beállós zokogó húga egy 8-as számú, a játékosok által dedikált Pick-mezt kapott a szegedi játékosoktól (ilyen számmal szerepelt a nagy riválisnál is). A Tisza-partiak román kézilabdásai, Ghionea, Petrea és Stamate a fotósok gyűrűjében ölelkeztek össze Cozma édesapjával, barátnőjével, testvérével, ekkor törött el mindegyiküknél a mécses…

Az emlékezők a halottaskocsinál helyezhették el koszorúikat, virágaikat. Cozma édesapja többször is kézmozdulatával fejezte ki háláját a fiát búcsúztató szegedieknek. A konvoj fél háromkor indult tovább Nagylak felé.

Előző sztori

Közéleti Kávéház: Virtuális városséta Dubrovnikban

Következő sztori

Nőtt az illegális migránsok száma a Dél-Alföldön