Közélet

Isten veled, szegedi sportosztály? - II. rész

Isten veled, szegedi sportosztály? - II. rész

2009. február 12., csütörtök
Isten veled, szegedi sportosztály? - II. rész

A Széchenyi István Gimnázium 35 éves hagyományra visszatekintő sportiskolai osztálya áldozatul esett a szegedi szakképző intézmények összevonásának. A városi sportélet nagy felháborodással fogadta a sokak szerint átgondolatlan, felelőtlen önkormányzati döntést. Cikksorozatunk első részében a gimnázium nyugdíjas testnevelő tanárának, Kelemen Bélának a véleményét közöltük. Most az intézmény igazgatója, Eitler József beszél a lehetséges megoldásokról, illetve az oktatásért, sportért felelős iroda vezetője, Kardos János tesz nyilatkozatot.

„Nem csak szegedi ügyről van szó, országos irányvonal, miszerint a középiskoláknál a gimnáziumi kapacitásokat csökkenteni kell, és a szakképzés fejlesztésére van szükség" - utal beszélgetésünk elején az országos tendenciára a gimnázium igazgatója,

Eitler József

. „Szegeden két 'vegyes' önkormányzati középiskola van, ahol mind a szakképzés, mind pedig a gimnáziumi képzés jelen van: az egyik a Gábor Dénes, a másik pedig a Széchenyi. Emellett működnek még tisztán gimnáziumok vagy szakképző intézmények: szakiskolák és szakközépiskolák. Innen adódott a döntéshozók számára, ha már ez az országos trend, akkor az önkormányzat e két intézményben „profiltisztítást" hajt végre. Ennek esett áldozatul a sportiskolai osztályunk, amely szerencsétlenségére gimnáziumi osztályra épült. 1974 óta működött testnevelés tagozatként, tavaly lett a hivatalos neve közoktatási típusú sportiskolai gimnáziumi osztály."

Tűzre dobott értékek

„A fő problémának azt érzem, hogy váratlanul és felkészületlenül ért minket ez a terv" - folytatta az igazgató. „Persze a hivatalos döntés a februári közgyűlésen lesz majd. Hosszas előkészítés zajlott az átszervezéssel kapcsolatban: december közepén érkeztek az első jelzések, hogy a gimnáziumi osztályok kapacitását csökkenteni kell. De speciális jellegénél fogva a sportiskolai osztály esetében úgy éreztem, hogy az eredmények, a harmincöt éves múltra való tekintettel átalakítható, megmenthető lesz. Talán kapunk egy kis időt arra, hogy módosítsuk a pedagógiai programot. Sajnos nem így lett. A megszűnő gimnáziumi osztályok helyett indíthatunk viszont plusz egy szakképző osztályt, és azt tudjuk most tenni hirtelen, tűzoltásként, hogy akik a sport miatt jelentkeztek, azoknak külön választható foglalkozásként a szakközépiskolai osztályokban a szakközépiskolai tantervre építve megszervezzük a sportot" - így Eitler.

Megoldás az eredmények tükrében

„Van egy évünk arra, hogy megoldást keressünk az új keretek között: mi nem szeretnénk véglegesnek tekinteni ezt az állapotot" - fogalmazta meg reményeit az igazgató. „Kapunk egy kis felkészülési időt, fogjuk fel így. Én mindenképpen arra gondolok, hogy akár a szakképzésre építve is - amire van országos példa - visszahozzuk a sportiskolát, lehetőséget szeretnénk adni továbbra is a kiváló sportolóknak, hogy egy helyre jöjjenek tanulni (ez különösen a csapatsportokban fontos), ne szóródjanak szerteszéjjel. Felvesszük azokkal az iskolákkal a kapcsolatot, ahol működik a szakképzés keretein belül a sportiskola, persze ehhez kell a fenntartó, az önkormányzat támogatása is. Nem szeretnénk a sporttapasztalatainkat, a kapacitásainkat elveszíteni, mert az a véleményem, hogy ez nem csak intézményi, hanem városi érdek is." Eitler József mesélt az utóbbi évek sportsikereiről is. A tavalyi évben az azt megelőző évek diákolimpiai eredményei alapján a Tisza-parti gimnázium lett az ország harmadik legjobb sportiskolája. 2008 áprilisában ők képviselték Magyarországot a középiskolás kézilabda-világbajnokságon, és ott negyedikek helyezést értek el. „Kézilabda, kajak-kenu, atlétika, futball, női torna - a régióban ezekben a sportágakban a legjobbak vagyunk" - büszkélkedett a direktor. „Ha az önkormányzat részéről van akarat a sportiskolai képzés visszaállítására, akkor mi leteszünk majd az asztalra a javaslatokat, megoldásokat. Szükség van rá, hiszen általában háromszoros túljelentkezés szokott lenni testnevelés tagozatra. Ez azt jelenti, hogy nyolcvan-száz diák szeretne sportiskolába járni. Elég célzott a jelentkezés, aki ide beadta a papírját, zömmel első helyen jelölte meg ezt az osztálytípust. Ezek a diákok most elbizonytalanodtak, hiszen sportolóként képzelik el jövőjüket, és az általános iskola után a Széchenyi volt az egyetlen lehetőségük, hogy összeillesszék középfokú tanulmányukat és a sportot."

Megoldás helyett indoklás

Kardos Jánost

, Szeged Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális és Sportirodájának vezetőjét telefonon értük el, és az összefogás, az együttműködés, a sportiskola újraindításának lehetőségeiről beszéltünk. De később, a nyilatkozatról készült szöveg átolvasása után nem járult hozzá a beszélgetés közzétételéhez, mondván, az csak egy szűk és pontatlan szelete volt véleményének, és helyette egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe:

Szeged város középfokú oktatási intézményeiben jelenleg egy évfolyamon 39 párhuzamos osztályban folyik gimnáziumi képzés. A tanulólétszám csökkenésével (az elkövetkező néhány évben közel ezerrel csökken a középfokú oktatásban, képzésben résztvevők száma) az oktatás szerkezete aránytalanná válik a szakképzés rovására, ezért szükséges a gimnáziumi osztályok számának csökkentése is. A gimnáziumi oktatás célja elsősorban az egyetemre való felkészítés, így célszerű azokat az osztályokat, intézményeket erősíteni, ahol a legmagasabb szinten történik a gimnáziumi oktatás.

Az iskolai oktatás elsődleges feladata a mindennapi testmozgás biztosítása és nem a versenysport támogatása.

A „Széchenyi"-ből kikerült sportolókról nem a gimnáziumi éveik alatt derült ki, hogy tehetségesek, hiszen többségük már korábban is versenyszerűen sportolt, sikereiket a sportegyesületekben érik el.

A város számos általános és középiskolája biztosítja a lehetőséget a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulóinak az országos és nemzetközi versenyeken való részvételre.

A versenysport feltételeinek biztosítása, az utánpótlás nevelése elsősorban a sportegyesületek feladata, amelyeket Szeged városa jelentős összeggel támogat.

Cikksorozatunk következő részében

Kása Ferenccel

, a Démász Szeged Vízisport Egyesület utánpótlás mesteredzőjével beszélgetünk, aki tucatnyi világ- és Európa-bajnokot, illetve több olimpiai dobogóst adott már Szegednek a sportiskolai rendszer segítségével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.